Hiánypótló kezdeményezésként indítja útjára online adását a Magyar Jogász Egylet október 12-én. A keddenként megjelenő podcastokban első kézből nyújtanak aktuális információkat az érdeklődő jogászoknak a két meghatározó európai bírói fórum, azaz a luxembourgi és a strasbourgi bíróság előtti legfontosabb ügyekről.

“A podcastok formájában való ismeretterjesztéssel a Magyar Jogász Egylet célja, hogy könnyen hozzáférhető formában, akár az autóban vezetve vagy reggeli futás közben, feldolgozottan kapjanak a hallgatók helyben és naprakészen szerez szerzett információkat a két nagy európai bírói fórumról”

– mondta Somssich Réka.

A Magyar Jogász Egylet nemzetközi jogi és európai jogi szakosztályának elnöke hozzátette:

“A tájékoztatás első kézből történik, amit olyan kint dolgozó magyar kollégák garantálnak, akiknek közeli rálátása van a két bíróság működésére. Lehóczki Balázs az uniós csatlakozás óta a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság sajtóosztályának magyar referense, a Magyar Nyelvű Európai Bírósági Hírlevél szerkesztője; Pap Dániel pedig immár harmadik éve dolgozik referensként az Emberi Jogok Európai Bíróságánál, így közvetlenül kíséri figyelemmel az ottani ügyeket, ő kalauzolja majd a hallgatókat a strasbourgi ügyek útvesztőiben” – tette hozzá.

Persze nem kizárólag magyar ügyekről tájékozódhatunk a podcastokban. Kajtár Gábor, az Egylet nemzetközi jogi szakágának vezetője elmondta:

“Egyik bíróság esetében sem csak a magyar vonatkozású ügyek relevánsak – noha különösen fontosak, hiszen közvetlen visszacsatolást jelenthetnek –, viszont mindkét fórum ítéletei „erga omnes” hatályúak. A podcastokban ezért olyan folyamatban lévő ügyekre próbáljuk felhívni a figyelmet, amelyek az adott uniós jogterület, vagy egyezményes alapjog tekintetében olyan új megközelítést vagy nézőpontot tükröznek, amely a tagállami jogalkalmazás számára fontos lehet.

A podcast például felhívja egy adójogász figyelmét egy új adójogi esetre, amelynek a kapott információ alapján már maga is tüzetesen utána tud nézni” – fogalmazott Kajtár Gábor.

A podcastok keddenként kerülnek fel az internetre. Az egyik héten a strasbourgi, míg másikon a luxembourgi bíróság jelentkezik, vagyis az egyes bírói fórumok kéthetes intervallumokban adnak majd hírt magukról.

“Elsősorban azt várjuk a műfajtól, hogy a könnyű hozzáférhetőség és befogadhatóság miatt a hallgatók majd rászoknak a podcastokra, és ezáltal arra, hogy folyamatosan képben legyenek a két nagy európai bíróság főbb döntéseiről. Mindezt szakmai támogatásnak is szánjuk, nem utolsó sorban azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsük az uniós jog és a nemzetközi jog jelentőségét” – egészítette ki Somssich Réka.

A podcastok október 12-től heti rendszerességgel hallhatóak a Magyar Jogász Egylet honlapján.

A Magyar Jogász Egylet podcastja hallgatható a weboldalon és a Spotify csatornán is!