Útdíjfizetés kijátszására épülő milliárdos csalás-sorozat ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség. A bűnszervezet tagjai az útdíjak, a bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A vádirat szerint az I. rendű vádlott, egy 48 éves férfi 2016. évet megelőzően határozta el, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely árufuvarozási tevékenység keretében, elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül.

A bűnszervezetet ezután két másik társával együtt működtette. Céljuk az volt, hogy az árufuvarozás során, a díjköteles útszakaszokon elkerüljék az útdíj fizetést, és a díj nem fizetése miatt kiszabott bírságot se kelljen megtéríteniük, továbbá a munkavállalóik után se kelljen adókat és járulékokat fizetniük.

Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek. A bűnszervezet ezáltal a stróman cégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is hozzájuk jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében. A stróman cégek nyújtották be a bevallást is az adóhivatalhoz. Az adót, az útdíjat és a bírságokat végül senki nem fizette meg, a behajtás pedig rendre eredménytelen volt a vagyontalan cégek közbeiktatása miatt.

A bűnszervezetet irányító férfi a későbbiekben, annak érdekében, hogy a gépjárműveiket ne vonják végrehajtás alá, 2017. október és 2018. január között mintegy 100 gépjárművet színleg értékesített.

A bűnszervezet tagjai 2016. január és 2018. október között, az útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által teljesített nyomozás befejezését követően, a Fővárosi Főügyészség az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyben 11 vádlott van; a bűnszervezet irányítója és 2 tagja, egy a költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint 7 stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratban.