Betiltotta az Europride – az európai meleg büszkeség – szeptember 17-re tervezett belgrádi felvonulását a szerb belügyminisztérium kedden.  A tárca közleményében a gyülekezésre vonatkozó jogszabályt idézte, és úgy fogalmazott: a biztonsági helyzet felmérését követően arra jutottak, nagy kockázattal járna a felvonulás résztvevőire és a többi állampolgárra nézve, ha megtartanák a rendezvényt. Ugyanezért tiltották be az úgynevezett antiglobalisták “családi séta” nevű felvonulását is, amelyet ugyanarra a napra szerveztek.

Az indoklás szerint mivel a két felvonulás a városnak ugyanazon a területén zajlana, és az “antiglobalisták” nézetei szöges ellentétben állnak az Europride szervezőinek a nézeteivel, ezért

fennáll az összetűzés és erőszakos cselekmények veszélye, ami a közrendet sérthetné, ezért nem engedélyezhetik egyik felvonulás megtartását sem.

“A jelenlegi geopolitikai helyzetben, valamint a térségbeli feszültségek miatt a Belgrád utcáit érintő értelmetlen összetűzések nehéz helyzetbe hoznák országunkat, valamint veszélyeztetnék a séták résztvevői és más állampolgárok biztonságát” – fogalmazott Aleksandar Vulin belügyminiszter, aki arra kért mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a törvényeket és a közrendet.

Az Europride szervezői bejelentették, hogy panaszt tesznek a belügyminisztériumi döntés miatt. Goran Miletic szervező a közösségi médiában azt írta: a felvonulást nem lehet betiltani, azt mindenképpen megtartják.

Augusztus végén a szerb államfő és a kormány is azt közölte, hogy a térségbeli politikai helyzet és a mindennapos feszültségek miatt, valamint az állampolgárok békéjének és biztonságának a megőrzése érdekében úgy véli, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételei az Europride megrendezésének.

Szeptember elején Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közleményt adott ki, amelyben Brüsszel nevében arra bátorítja a szerb hatóságokat, hogy keressenek megoldást a szervezőkkel a rendezvény békés és biztonságos lebonyolítására.

Az utóbbi években hét melegfelvonulást rendeztek Belgrádban, amelyek békésen zajlottak. Korábban a hatóságok biztonsági kockázatra hivatkozva többször is betiltották a rendezvényt, mert 2001-ben az első belgrádi melegfelvonuláson a résztvevőket ultranacionalista, szélsőséges csoportok tagjai, valamint futballszurkolók támadták meg, amire a rendőrség nem reagált időben. A felvonulás résztvevői közül többen megsérültek. Ezt követően 2009-ben kísérelték meg újra megtartani a melegfelvonulást, de a hatóságok biztonsági megfontolásokból betiltották a rendezvényt. A következő évben sikerült megtartani a menetet, de a szélsőséges támadások következtében mintegy 150-en megsebesültek.

A 2019-es rendezvényen a tömeggel vonult Szerbia nyíltan leszbikus miniszterelnöke, Ana Brnabic és partnere is. A szervezők éppen azért választották az idei Europride helyszínéül Belgrádot, mert a szerb fővárosban évek óta nem történt incidens a melegfelvonuláson.

Tavaly Koppenhága adott otthont a rendezvénynek.