Halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt 5 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a dunai hajóbaleset ügyében megvádolt hajóskapitányt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 26-án kedden. Ezen felül a terheltet a bíróság 6 évre eltiltotta a vízi járművezetéstől is.

Az ítélet szerint a terhelt 2019. május 29-én az esti órákban kapitányi pozícióban a Viking Sigyn szállodahajót vezette a Duna budapesti szakaszán, amikor a Margit híd alatti áthaladásra készülve nem észlelte az előtte haladó Hableány nevű sétahajót, a két jármű összeütközött, a Viking Sigyn pedig maga alá gyűrte a sétahajót. A baleset következtében a sétahajóról vízbe esett 35 személy közül 27-en holtan kerültek elő, egy ember pedig eltűnt.

A lefolytatott bizonyítási eljárás szerint a vádlott nem látta a szállodahajó útjában álló sétahajót, és az sem volt megállapítható, hogy előzési szándékkal követte volna a Hableányt. Az általa elkövetett vízi közlekedési szabályszegés ezért a bíróság döntése értelmében – a váddal egyezően – gondatlan vétségnek minősül.

Ítélethirdetés a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2023. szeptember 26-án. – Bruzák Noémi / MTI

Amikor a terhelt értesült a balesetről – amelynek következtében a sétahajó rendkívül rövid idő alatt elsüllyedt és már nem volt látható a vízfelszínen –, a folyó erős sodrása miatt már nem volt pontosan megállapítható, hogy hány vízbe esett személy szorul segítségnyújtásra, illetve hány személyen nem lehetett volna már semmilyen körülmények között segíteni. Bár a kapitány nem tett maradéktalanul eleget a segítségnyújtásra vonatkozó összes előírásnak, azonban meggyőződött arról, hogy a bajba jutottak mentése megkezdődött. Az eljárás során beszerzett igazságügyi szakértői vélemény – a pszichológiai tesztekre adott válaszai alapján – a vádlott vonatkozásában nem zárta ki, hogy miután értesült a balesetről, egy olyan pszichés-fiziológiai állapot jelentkezhetett nála (sokkot kapott), amely időlegesen korlátozta abban, hogy a tőle elvártak szerint cselekedjen. A terheltnek ezen állapotát a tanúvallomások is alátámasztották.

Ezekre figyelemmel a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette őt az ellene 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vád alól.

Németh Leona bíró az ítéletet indokolja a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2023. szeptember 26-án. – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

A bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként vette figyelembe a mérhetetlenül nagy katasztrófát, valamint a jelentős anyagi kárt. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor a terhelt
büntetlen előéletét, hosszú, makulátlan hajóskapitányi tapasztalatát, gyakorlatát, megromlott egészségi állapotát, ténybeli beismerését, azt, hogy súlyos beteg és eltartásra szoruló hozzátartozóiról gondoskodik, továbbá az időmúlást.

Az ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be, ezért az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

A bíróság a terhelt lakóingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét a másodfokú bíróság döntéséig – de legfeljebb az elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamáig – fenntartotta. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be.