Nemzetközi razziát indítottak a német hatóságok 200 lakásban, irodában, vágóhídon és építkezésen, többek között magyarországi cégeknél. Az ügyészség szerint egy kiterjedt nemzetközi hálózat, a “munkásmaffia” illegálisan juttatott munkavállalási engedélyhez magyarokat.

A szervezet az államközi egyezmény és a német előírások kijátszásával 35 millió euró (8,8 milliárd forint) adóval és járulékokkal károsította meg a német államot. Az ügyben 35 gyanúsított van, két embert pedig letartóztattak.

Budapesten egy Budafoki úti kft.-nél tartottak házkutatást a hatóságok, ahol adathordozókat és iratokat foglaltak le. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó szakértő szerint az ügy hátterében az áll, hogy a “német hatóságok utaznak a magyarokra a szakszervezetek nyomására”. Németországban 25-30 ezer magyar dolgozik.