Szigorítanak a görögök az Olimpia előtt

2004.05.23. MAHASZ

Egy athéni bíróság háromhavi elzárásra ítélt egy külföldi férfit, aki két darab hamis CD-t vásárolt tudatosan, illegálisan árusítótól. A görögök szigorítottak: az eddigi enyhe ítéletek után sokkal keményebben lépnek fel a kalóz hanghordozókat árusítók és vásárlók ellen is. A közelgő Olimpiára ugyanis több százezer turista érkezhet.

A férfi egy utcán illegálisan láthatóan hamisított CD-ket kínáló árustól vásárolt két darab könnyűzenei korongot. A rendőrök ezután vették őrizetbe. Ez volt Görögországban az első eset, hogy vásárlót tartóztattak le. A bírósági ítélet is megszületett közben: a férfi három hónapi börtönbüntetést kapott.

Az indoklásban szerepel, hogy a Görögországba érkező több millió turistát már beutazáskor figyelmeztetik a hatóságok, óvakodjanak a hamisított hanghordozók vásárlásától, mert ők is könnyedén bajba kerülhetnek. Az IFPI görög csoportjának szóvivője, Ion Stamboulis mindezt így kommentálta: „Itt most nem egy szimbolikus rendelkezésről van szó. Mi elhatároztuk, hogy megbüntetjük azokat a vásárlókat, akikre nem hat a figyelmeztetés, és mindehhez a hatóságok támogatása is a hátunk mögött van.”

A határozott fellépés indoka egyrészt az a tény, hogy az IFPI felmérése szerint Görögország áll a legrosszabbul az Unióban az illegális hanghordozókkal szemben. Ma nagyjából évente 10 millió hamis CD kel el a dél-európai országban, megközelítőleg annyi, mint amennyi jogtiszta, boltban vásárolt. Amíg a legális CD-k ára 10 és 15 Euró között mozog, egy hamis darabért 5-6 Euró-t kérnek az árusok, akik már nemcsak az utcákon, hanem a turisták körében is népszerű kávéházakban is kínálják portékájukat és a tengerparton, a strandokon is.

Az illegális hanghordozókat árusító neppereket üldözi a görög rendőrség, nagyjából ezret már felelősségre is vonta a hatóságok, de az eddigi enyhe ítéletek nem voltak hatással erre a piacra. Most már keményebb ítéletek születnek, és az egyelőre meg nem nevezett állampolgárságú férfi az első vásárló, akit elítéltek Görögországban. „Ezidáig elsősorban azokra fókuszáltunk, akik illegális termékeket árusítottak. A bíróságok általában felfüggesztett büntetéseket szabtak ki rájuk, így ahogy kijöttek a bírósági épületekből, már folytatták is tevékenységüket – magyarázta Stamboulis, aki azt is hozzáfűzte, hogy a gyártás és a forgalmazás is a „nigériai maffia” kezében van. A kemény fellépés és a nyilatkozatok másik oka a közelgő Olimpiai Játékok, amelynek ideje alatt a hatóságok félelme szerint alaposan megnövekedhet az illegális CD-k árusítása Athén utcáin. Az Athéni Olimpiai Játékok augusztus 13-29-ig tartanak.