Bírósági fellépés az amerikai média-koncentráció ellen

2004.06.25. HVG / MTI

Egy philadelphiai bíróság leállította annak az új szövetségi szabályozásnak az érvényesítését, amely lehetővé tette volna a nagy amerikai médiacsoportok további térnyerését.

A szóban forgó utasítást az FCC, a médiát felügyelő szövetségi hatóság tavaly három szavazattal kettő ellenében fogadta el. Az új rendszer védelmezői szerint a régi szabályozás, amely egy-egy városon belül korlátozta az egy tulajdonos által fenntartható lapok, rádió- és tévéállomások számát, az új médiumok fejlődésével alkalmazhatatlanná vált.

Az FCC által 2003. június 2-án elfogadott reform lehetőséget adott arra, hogy egy társaság az ország televíziós piacának 45 százalékát szerezze meg a korábbi 35 százalék helyett, és azt is elfogadta, hogy egy tőkéscsoport birtokolhasson olyan tévéadókat és sajtótermékeket, amelyek ugyanannak a közönségnek szólnak.

Az új rendszer védelmezői szerint a régi szabályozás, amely egy-egy városon belül korlátozta az egy tulajdonos által fenntartható lapok, rádió- és tévéállomások számát, az új médiumok fejlődésével alkalmazhatatlanná vált.

Az amerikai törvényhozás több képviselője is síkra szállt a korábban érvényben lévő szigorúbb korlátozások fenntartása mellett. A philadelphiai bíróság előtt egy másik bíróság már hasonló döntést hozott, 2004 elején függesztette fel az új szabályozás életbe lépését.

  • kapcsolódó anyagok
MÉDIAJOG