Négy és fél évre enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki egy kocsma előtt agyonütötte egy vitapartnerét Kecskeméten – jelenti a HavariaPress.

A harminc éves vádlottat a Bács-Kiskun Megyei Bíróság három hónapja, első fokon hat év nörtönre ítélte, halált okozó testi sértés bűntette miatt. Ezt azonban a másodfokon eljáró táblabíróság túlzónak találta, így másfél évvel enyhítette a vádlott büntetését. Ugyanakkor nem változtatták meg a vádlott mellékbüntetéseit, így a férfit öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és elrendelték a vádlott kényszergyógyítását is.

Az alkalmi munkákból élő vádlott 2003. augusztus 15-én, több napos italozás után tért be egy kecskeméti presszóba, majd kötözködni kezdett az egyik vendéggel, a későbbi sértettel. A pultos már előzőleg sem szolgálta ki az erősen ittas férfit, ám a kötözködés láttán ki is küldte a presszóból. A vádlott kisvártatva visszatért, és folytatta a kötekedést, végül ismét a pultosnek kellett közbelépnie, és kivezetnie a vádlottat a helyiségből. Nem sokkal később azonban a sértett is távozott, majd összetalálkozott a vádlottal, aki ekkor azonnal rátámadt, és egyetlen nagy erejű ütéssel nyakszirten vágta. Az áldozat ettől a földre zuhant, ahol a vádlott még egy-két alkalommal meg is rúgta. Pár másodperc múlva a megtámadott férfi felkelt a földről, ám pár lépés után ismét összeesett, és néhány percen belül életét vesztette.