A leggyakrabban az emberi méltósághoz, a tájékoztatáshoz és az önrendelkezéshez fűződő jogok sérülnek az egészségügyi és szociális ellátásban – derül ki a betegjogi képviselők 2003-as beszámolójából. A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány közzétette az általa foglalkoztatott 85 szakértő elérhetőségét.

A januárban megalakult Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány működésének következtében egyre több figyelem fordul a betegjogi képviselők munkájára: jobb körülmények között dolgozhatnak, és egyre több jogsérelem kerül napvilágra. Csehák Judi,t az közalapítvány elnöke a szervezet féléves működésről szóló tájékoztatón elmondta, a jogi képviseletről rendelkező jogszabályok – az 1997-es egészségügyi törvény, a szociális igazgatásról szóló és a gyermekvédelmi törvény – az intézmények feladatául szabják a képviselői fogadóóra meghirdetését és a megfelelő körülmények biztosítását. Ennek ellenére a közalapítvány, ahol csak lehet, közzéteszi a képviselők elérhetőségét és a fogadóórák rendjét. Az országban dolgozó betegjogi képviselők elérhetőségét tartalmazó lista megtalálható a letölthető dokumentumok között.

Részletes összeállítás:
http://www.magyarorszag.hu/…0040715.html