Sajtótájékoztatót tartott ma a BSA Magyarország, amelyen bemutatták a ismertették az első közös BSA-IDC “Software Piracy Study” főbb eredményeit, mutatóit.

Tavaly világszerte 50 milliárd amerikai dollárt költöttek személyi számítógépeken futó kereskedelmi tömegszoftverekre. Mindamellett, a ténylegesen telepített szoftverek értéke 80 milliárd dollár volt. Minden két dollár értékű legálisan vásárolt szoftverre egy dollárnyi illegálisan telepített szoftver jutott. Az illegális szoftverhasználat aránya – az illegális szoftverek száma osztva a 2003-ban telepített szoftverek számával – átlagosan 36% volt a Nyugat-Európában. Magyarország 42%-kal a 21. helyet foglalta el a világon, Közép-Európában csak Csehország előzte meg, míg Dél-Európából senki (a Kelet-Európai átlag 71% volt).

Bár a tizedik év volt, amikor a BSA világszerte tanulmányt készíttetett az illegális szoftverhasználatról, ez az első év melyben a tanulmányt az IDC, az információtechnológiai (IT) iparág vezető globális marketingkutató és előrejelző cége készítette, amely a korábbinál átfogóbb tanulmánnyal rukkolt ki, hiszen a BSA mellett saját IDC-s forrásaiból is gyűjtött információt,és bekerültek a játékszoftverek, az otthoni rendszerek és az operációs rendszerek, viszont a szervergépek nincsenek benne.

Magyarországra vonatkozóan a BSA előrejelzése 2004-re a kb. 40%, amelyben az előző évvelösszehasonlítva idén több illegális szoftver várható a kis- és középvállalkozásoknál és az otthoni felhasználóknál, míg a nagy cégeknél tovább javulhat a helyzet. A tanulmány megtekinthető a www.bsa.hu, illetve a www.bsa.com címeken.