Mindössze minden ezredik forint kerül vissza a hitelezőkhöz a jogerősen befejezett felszámolási eljárásokban. A leendő törvény sok jogosultságot adna a hitelezőknek, ők döntenének a cég sorsáról, megválaszthatják a felszámolót, így ellenőrizhetik az eljárás költségeit.

Az elmúlt három évben jogerősen befejezett 130 felszámolási eljárásban a bejelentett négymilliárd forintot meghaladó hitelezői igény mindössze 0,08 százalékát fizették ki az adósok. Ez Csőke Andreának, a Fővárosi Bíróság bírájának – úgymond – magánstatisztikája az általa vitt ügyekről.

Ha hozzátesszük, hogy csak a fővárosi igazságszolgáltató fórum mintegy húsz felszámolási bírájának hasonló számú eljárásaiban sem jobb a hitelezők kielégítésének aránya, úgy elképesztő vagyoneltűnést és a felszámolások feleslegességét is konstatálhatjuk. Nem véletlen tehát, hogy az új fizetésképtelenségi törvény előkészítésében közreműködő bírónő különösen szorgalmazza a hitelezővédelmet elősegítő szabályozást.

A leendő törvény kétségkívül sok jogosultságot adna a hitelezőknek, ők döntenének a cég sorsáról. Nemcsak a megegyezés múlik rajtuk, hanem a reorganizáció és a felszámolás is. Megválaszthatják a felszámolót, így ellenőrizhetik az eljárás költségeit.

Különös jelentősége lesz tehát a hitelezői gyűlésnek, illetve szavazásnak, tekintettel arra is, hogy érdekeik korántsem egységesek. A nagyhitelezők, köztük elsősorban a zálogjogosult bankok, nem feltétlenül akarnak egyforma megoldást például a néhány százezer forintos követelésű beszállítókkal – fejtette ki Csőke Andrea.

Bővebben:
http://index.hu/…ltncs040913/