Válságba kerülhet a fogyasztóvédelem

2005.08. 5. HírTV

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint nem megfelelő a kormányzat új fogyasztóvédelmi koncepciója. A legnagyobb hibának azt tartják, hogy több szervezet gyakorol felügyeleti jogot, amelyek között így elvész a fogyasztó.

Az illetékes minisztérium ugyanakkor azt állítja: az esélyegyenlőségi tárca tudja igazán irányítani a fogyasztóvédelmet.

Hamarosan a benzinkutaknak kötelező lesz az üzemanyagárakról az autósokat messziről tájékoztatni. A Jogszabály egyébként civil kezdeményezésre készül - a Magyar Autóklubnak köszönhetően. Ez azonban csak egy vásárlást könnyítő eset.

Ahogy a Fogyasztóvédők fogalmaznak "hiányzik nálunk az egységes stratégia, és az egységes fellépés". Szerintük mindenek előtt arra kellene kötelezni a piac szereplőit, hogy ne megtévesztő, hanem valós árakat tüntessenek fel. A légitársaságok például gyakran illeték nélküli repülőjegyárakat közölnek a hirdetéseikben.

dr. Baranovszky György ügyvezető elnök, Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége: "Vizsgálni kell, hogy megfelelő helyen van-e a fogyasztóvédelem, vizsgálni kell, hogy elegendő-e az a néhány ember, aki irányítja, mert fogyasztóvédelmi főfelügyelőség szakmai irányítását az ifjúsági minisztériumnak egy kis főosztálya látja el négy-öt fővel. Amennyiben az a válasz, hogy igen, akkor én azt mondom: válságban van a fogyasztóvédelem."

A fogyasztóvédelmi koncepciót kidolgozó Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi minisztérium szerint a terület ennél jobb helyen nem is lehetne.

Hornungné Rauh Edit helyettes államtitkár, ICSSZEM: "Azt gondoljuk, hogy esélyegyenlőségi kérdés, és tekintettel arra, hogy a fogysztók érdekeit biztosítani kell, ezért szükségesnek tartottuk és jó döntésnek, hogy ehhez a minisztériumhoz került ez a feladat."

A fogyasztóvédelem felett ugyanakkor több hatóság is örködik, így az átlag vásárló nehezen tudja eldönteni kihez is forduljon panaszával. Így például a benzinár megjelenítése a gazdasági minisztériumhoz, a beszerzési ára alatti értékesítés viszont már a megyei földművelésügyi hivatalokhoz tartozik. A teljes hiteldíjmutató feltüntetését pedig a pénzügyi szervezetek állami felügyelete ellenőrzi.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM