A károk felét lopott és elvesztett kártyákkal, egyharmadát hamisított kártyákkal okozták. Az elfogadói forgalomban jelentkező visszaélések között évről évre nő az e-mailen, telefonon, interneten keresztül elkövetett csalások aránya.

2005. első félévben a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal 103,8 millió forint értékben követtek el csalást – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmánya. A kibocsátói oldal kára 3 százalékkal, az elfogadói oldalé 10 százalékkal csökkent 2004-hez képest.

A kibocsátói oldalon – a hazai kibocsátású kártyákkal – a bankokat, illetve az ügyfeleket 91 milliós, az elfogadói oldalon – Magyarországon használt külföldi kibocsátású kártyával – 34 millió forintos kár keletkezett az első félévben.

A chipkártya biztonságosabb

Az MNB szerint a mikrocsip-alapú kártyák bevezetésének és a monitoring-rendszerek fejlődésének köszönhető, hogy a kibocsátói oldal (a pénzintézetek) kára 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt.

Az elfogadói oldal (kereskedők, vendéglátóipar) 91 milliós vesztesége 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A 91 milliós veszteség majdnem felét a kártyabirtokosoknak, 36 százalékát a kibocsátónak, 16 százalékát pedig a kártyát elfogadó banknak kell megfizetnie, míg az elfogadói oldal veszteségeinél a kibocsátó 55 százalékot, a bank 33 százalékot, a kereskedő pedig 12 százalékot fizet a veszteségből.

A károk felét lopott és elvesztett kártyák használatával, egyharmadát hamisított kártyákkal okozták. Az elfogadói forgalomban jelentkező visszaéléstípusok között évről évre nő az e-mailen, telefonon, interneten keresztül elkövetett kártyacsalások aránya, ami a jegybank jelnetése szerint a külföldi kártyák hazai használatához kötődik.