A német kormány állítólag a hírközlési szabályanyag csökkentésére biztatja az Európai Bizottságot, legalábbis erről árulkodik az a német Gazdasági Minisztérium által készített írásbeli állásfoglalás, melynek tartalmáról a Die Welt című napilap számolt be.

Az újság birtokába jutott, a szövetségi kormány által készített irat kritikusan szól az európai integrációs szervezet hírközlési piacot érintő keretszabályozásáról.

A jelenlegi szabályozási menetrend szerint a Bizottság 2006 közepéig várja a tagállamoktól, hogy azok benyújtsák a hírközlési irányelvek átültetéséről szóló beszámolójukat. Ezt követően kerülnek majd kidolgozásra a már 2002-ben meghatározott újabb, átfogó európai hírközlési rendszabályok.

Németország kormánya az elsők között juttatta el álláspontját a brüsszeli testülethez.

A német Szövetségi Gazdasági és Műszaki Minisztérium által készített dokumentum rövidebb és átláthatóbb szabályozás kidolgozását sürgeti. Kiemeli annak fontosságát is, hogy a felügyeleti szervek rendszeres időközönként ellenőrzésre kerüljenek és ily módon a versenyjogi előírások is hatékonyabban érvényesüljenek.

A tanulmány elismeri, hogy sikertörténetként lehet értékelni a hírközlési szektorban az EU kezdeményezésére lezajlott privatizációt, de a politikusokra a jövőben is várnak feladatok e területen: ösztönözni kell az ágazat megújulását és a befektetéseket.

A német kormány nevében benyújtott állásfoglalás azonban kritikusan szól az elmúlt évek szabályozási tendenciáiról. Szerinte ugyanis a hírközlési jogszabályok normaanyagának növekedésével azok hatékonysága csökkent és a piaci erőviszonyok átalakítását célzó törekvések csak a monopóliumok kialakulását és a piacra jutás megnehezítését segítették elő.