A jövő héten kezdi postázni a folyószámla-kivonatokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak – mondta el az MTI-nek Pálinkásné Balázs Eszter, az adóügyi főosztály főosztályvezető-helyettese hétfőn. Az adóhivatalnak ez évtől már azoknak is kell kivonatot küldeni, akiknél túlfizetést regisztrálnak. Az eddig hatályos törvény ugyanis csak azok számára írta elő, akiknek hátraléka volt. Tavaly összesen 875 ezer magánszemélynek, illetve egyéni vállalkozónak küldött folyószámla-kivonatot a hivatal. Pálinkásné Balázs Eszter elmondta: idén ez a szám mindenképpen nőni fog, azonban pontos számokat csak a jövő héten tudnak nyilvánosságra hozni. – kör számára augusztus végéig, míg a gazdálkodó szervezeteknek október végéig kell megküldeniük a kivonatokat. Tavaly összesen 1,170 millió darab kivonatot postázott ki az APEH. Az adóhivatal felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy e nyomtatványokat alaposan tanulmányozzák át és egyeztessék saját nyilvántartásaikkal.