A 2007-2013-as időszak közösségi fogyasztóvédelmi cselekvési programját tárgyalja első olvasatban az Európai Parlament. A Marianne Thyssen által készített jelentés szerint a képviselők minden közösségi programba beépítenék a fogyasztóvédelmi szempontokat.

Elsőbbségi kérdésként kellene kezelni a fogyasztói érdekek beépítését az összes közösségi politikába – áll a parlament elé kerülő jelentésben.

A szöveg szerint „általános európai érdek, hogy a szolgáltatások és az élelmiszertől különböző termékek biztonsága, a polgárok gazdasági érdekei, valamint a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó szabványok kidolgozása során a fogyasztói érdekek közösségi szintű védelmet élvezzenek”.

„A program megvalósítása során figyelembe kell venni, hogy a belső piac nem működhet megfelelően, ha a fogyasztók egyes tagállamokban alacsonyabb szintű védelemben részesülnek, mint másokban. A fogyasztói érdekek az új tagállamokban való érvényesülésének előmozdításáról és védelméről szóló 2005. december 15-i európai parlamenti állásfoglalásnak megfelelően a programnak ezért különösen nagy hangsúlyt kellene fektetnie a fogyasztóvédelem erősítésére és a figyelemfelkeltésre a tíz új tagállamban.” – fogalmaz a jelentés.