Állampolgári bejelentés alapján az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának 10. sz. eljáró tanácsa megvizsgálta a Magyar Televízió Rt. 2006. május 10-én sugárzott Nap-kelte “Kereszttűz” című műsorát, melyben panaszos véleménye szerint a műsorvezető többször megismételte azt a sértő, ízléstelen, ellenséges és elfogult megjegyzést, miszerint a KDNP elnöke a Fidesz elnökének “kifutófiúja”.

Az eljáró tanács többségi döntéssel alakította ki véleményét arról, hogy a műsorszolgáltató eljárása az adott műsor egyik műsorvezetőjének a fenti sérelmezett megjegyzése folytán sem ellentétes a meghívott vendéggel szemben tanúsítandó tisztelet követelményével; különös figyelemmel az elhangzott megjegyzés szövegkörnyezetére, továbbá arra, hogy a műsorvezető azzal kapcsolatban már eleve elnézést kért és arra is, hogy a meghívott vendég sem tartotta szükségesnek a megjegyzés visszautasítását.

A műsorszolgáltató képviselője a panasszal kapcsolatos védekezésében ugyanakkor kifejezetten elismerte a panasz jogosságát; s csupán arra hivatkozott, hogy az adott műsorszámban kérdezőként résztvevő, s így ugyancsak vendégnek tekintendő újságíró szavaiért nem terhelheti felelősség. Ebben a kérdésben az eljáró tanács nem osztja a műsorszolgáltató álláspontját, hiszen a kérdező szerepében eljáró újságíró is az adott műsorszámban a műsorkészítők közé sorolandó.