Brüsszel rábólintott a csökkentett áfakulcsokra

2006.07.31. BruxInfo

A Bizottság kedden azt javasolta, hogy a régi tagállamok 2010. december 31-ig folytathassák, az újak pedig elkezdhessék a csökkentett áfakulcs alkalmazását egyes munkaigényes szolgáltatások esetén.

Magánlakások felújítása, fodrászat, házigondozói szolgálat, kisebb javítások, ablaktisztítás – egyebek között ezek a szolgáltatások szerepelnek azon a listán, melyeknél 15 százalékosnál alacsonyabb áfát lehet kivetni, ezentúl az új tagállamokban is.

A tagállamok hosszas huzavona után február elején jutottak megállapodásra a csökkentett áfarendszer meghosszabbításáról. Mindez lehetővé teszi, hogy az úgynevezett munkaigényes szolgáltatásokra a 15 százalékos közösségi minimumáfánál alacsonyabb forgalmi adót lehessen kivetni 2005 után is. A megállapodás megnyitotta ezt a lehetőséget az új tagállamoknak is, amelyek eddig ebből ki voltak zárva.

A megállapodást sokáig kétségessé tette, hogy Lengyelország, Ciprus és Csehország eleinte nem akarta jóváhagyni a tagállamok többsége által már korábban elfogadott alkut. Huszonkét tagállam pénzügyminisztere ugyanis még januárban megállapodott abban, hogy a csökkentett áfarendszert egészen 2010-ig meghosszabbítják, ezt a lehetőséget kiterjesztik az új tagállamokra is, amelyek ebből korábban nem részesülhettek.

Ez a rendszer tavaly év végén lejárt, és az újabb ötéves meghosszabbítás ötlete azért került előtérbe, mert az Európai Bizottság – és az őt támogató korábbi brit elnökség – nem tudott mindenkit meggyőzni arról, hogy a rendszert állandósítsák. A többség által kikovácsolt megállapodást egy ideig blokkolta Lengyelország, Csehország és Ciprus, utóbb azonban mind a három tagállam beadta a derekát.

Magyarország azt kérelmezte, hogy a házigondozói szolgáltatást, a magánlakások felújításához, karbantartásához szükséges élőmunka-szolgáltatást, illetve a kisebb javítási szolgáltatásokat emeljék át a kedvezményes áfakörbe.

  • kapcsolódó anyagok
ADÓZÁS
EURÓPAI BIZOTTSÁG
ÁFA