Az Európai Bizottság kérésének megfelelően módosították a jegybanktörvényt

A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása, amelyet mai ülésén fogadott el a kormány, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank 2004. évi konvergencia-jelentéseiben megfogalmazottaknak eleget téve pontosítja az MNB vezetőire vonatkozó vagyonnyilatkozati szabályokat és az utolsó módosítás óta indokolttá vált változtatásokat is átvezeti a törvénybe.

A jogalkotási törvény módosítását is szükségessé teszi a ma elfogadott előterjesztés, mivel - az MNB intézményi függetlenségét növelve - megszüntetné az igazságügy-miniszter jogát arra, hogy véleményezze a jegybank elnökének rendelettervezetét - áll a kormányszóvivő tájékoztatójában.

Az előterjesztés ezen kívül pontosítja és összhangba hozza az állami vezetőkre vonatkozó szabályokkal az MNB vezető tisztségviselői vagyonnyilatkozat-tételének szabályait. Az MNB elnökének, alelnökeinek, a Monetáris Tanács és a felügyelő bizottság tagjainak a vagyonbevallást az országgyűlési képviselőkre érvényes szabályok szerint kell majd elkészíteni. A vagyonnyilatkozatokat az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága kezelné és az Országgyűlés elnöke hozná nyilvánosságra. A jövőben ebben a Miniszterelnöki Hivatalnak semmilyen szerepe nem lesz.

A közlemény szerint az uniós kívánalmaknak megfelelően az MNB személyi függetlenségét erősíti, hogy a törvényben a módosítás parlamenti elfogadása után nem fog külön felmentési okként szerepelni az MNB vezetői esetében a vagyonnyilatkozat elmulasztása, illetve szándékosan pontatlanul való teljesítése.