Még egy lépéssel közelebb az egységes európai jogosítványhoz

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága megszavazta az egységes európai jogosítványról szóló szabályozást, amely megszüntetné a jelenleg az EU-ban forgalomban lévő 110 féle dokumentumot.

Az új jogosítvány, amelynek bevezetése több mint 200 millió embert érint az EU-ban, hitelkártya formátumú, műanyag lapocska lesz, amely a hamisítások ellen is számos elemet tartalmaz majd. Az elfogadott javaslat szerint a tagállamok dönthetnek majd arról, hogy jogosítványaikat mikrochippel is ellátják-e vagy sem.

Az új rendszer szerint a tagállamok nem adhatnak majd ki egész életre szóló jogosítványokat - ez a jelenlegi német, osztrák, francia és belga gyakorlat. A vezetői engedélyt 10 évre lehet majd kiállítani, s a tagállamok ezt maximum 15 évre emelhetik meg, míg a teherautókra és buszokra érvényes jogosítványokat ötévente kell majd megújítani.

Az új szabályok szerint az egy tagállamban betiltott jogosítvány, a többi EU tagállamban sem használható majd. Bár a Bizottság szerette volna elérni, hogy a 65 éven felülieknek kötelező legyen a rendszeres orvosi vizsgálat, éles vita után a képviselők támogatták, hogy ebben a kérdésben a tagállamok dönthessenek.

„A motorbiciklik tizenhatszor több közúti balesetben érintettek, mint a személygépkocsik.” - nyilatkozta a parlamenti jelentéstevő. Az új vezetői engedély a különböző kategóriák alkalmazási körének pontosabb meghatározásával nagyobb közúti biztonságot garantál. Előírja a robogókra érvényes vezetői engedély bevezetését, és felállítja a nagyobb és erősebb motorkerékpárok használatának fokozatossági elvét - utóbbi kategória használatára csak 24 éves kortól, elméleti és gyakorlati vizsga letételével nyílik lehetőség. A nagyobb teljesítményű motorkerékpárokat vezetni kívánó személyeknek két év tapasztalattal kell rendelkezniük a könnyebb típusúakon. Az új szabályok a vizsgáztatók minimumkövetelményeit is meghatározzák.

Az Európai Parlament plenáris ülése decemberben szavaz majd az egységes jogosítványról. A jóváhagyás után azonban a tagállamoknak 10 évük lesz a papíralapú és 20 évük a jelenleg forgalomban lévő műanyag jogosítványok kivonására.

  • kapcsolódó anyagok
KÖZIGAZGATÁS
EURÓPAI UNIÓ