Csak szeptemberben hallgatják meg az igazságszolgáltatás csúcsvezetőit

2001.07.12. Korridor

Az azonnali meghallgatást azért utasították el a kormánypártok, mert szerintük ez politikai zavarkeltés.

Most nem, szeptemberben viszont meghallgatja meg az Országgyűlés Önkormányzati Bizottsága a belügyminisztert, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt a székesfehérvári letartóztatás-sorozat miatt. A Pintér Sándor, Polt Péter és Orbán Péter azonnali meghallgatására vonatkozó ellenzéki indítványt 16 nem szavazattal utasította el a bizottság 11 nem ellenében.

Az ellenzéki képviselők emlékeztettek arra, hogy egy nemrégiben tartott sajtótájékoztatón Polt Péter és Orbán Péter azt állította, hogy a szervezett bűnözés beépült az igazságszolgáltatásba. Kóródi Mária úgy vélekedett, hogy mivel ez a kijelentés alkalmas az igazságszolgáltatásba vetett bizalom meggyengítésére, a meghallgatás nem tűr halasztást. Kormánypárti képviselők a javaslatot politikai zavarkeltésnek minősítették.

Az indítvánnyal szemben a képviselők 17 igen és 10 tartózkodás mellett megszavazták a kisgazda Bernáth Varga Balázs bizottsági elnök javaslatát, hogy a három illetékest szeptemberi ülésén hallgassa meg a testület.

  • kapcsolódó anyagok
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS