Az infokommunikáció területén az elmúlt évben is az adatbiztonság és az internetes bűnözés jogi kérdései voltak a legfontosabbak. Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül idézzük fel 2006 fontosabb híreit.

Adatbiztonság

Adatbiztonsági szempontból 2006 sem múlhatott el világszerte nagy figyelmet kiváltó adatlopási ügyek nélkül, ezeknek legfeljebb a megvalósítási módja jelentett változást az elmúlt évekhez képest.

Az Egyesült Államokban ugyanis idén a két legnagyobb adatvédelmi botrány céges, illetve hivatali laptopok meglovasítása miatt kerekedett: az Ernst&Young nevű könyvvizsgálótól és az amerikai veteránok nyilvántartását kezelő központi államigazgatási szervtől tulajdonítottak el több, nagy mennyiségű értékes adatot tartalmazó számítógépet.

A nyugat világban a rádiófrekvenciás (RFID) technológiával felszerelt bankkártyák és ún. biometrikus útlevelek bevezetése érintette az adatbiztonsági kérdéseket. Az uniós elvárásokkal összhangban augusztus óta Magyarország is bevezette az újfajta biometrikus útleveket. Az RFID kritikusai szerint az új megoldások nem biztonságosabbak a hagyományosaknál, viszont mind szolgáltatói mind pedig felhasználói szemszögből sokkal költségesebbek és a rajtuk tárolt adatok titkosítása és tárolása számtalan megoldatlan adatvédelmi jogi kérdést vet fel.

Az év legjobban dokumentált adatbiztonsági kérdése azonban minden bizonnyal a légiutasok személyes adatainak kiadásáról szóló polémia volt. A májusi bírósági ítéletet követőn aztán októberben az EU és az USA végre elvi megállapodásra jutott a légiutasokra vonatkozó adatok átadásának jogi alapjáról.

Internetes bűnözés

A haszonszerzésre irányuló internetes bűnözés egyre nagyobb méreteket öltött 2006-ban. Nagyjából egy évvel azután, hogy világszerte közfigyelmet váltott ki, „végre” Magyarországon is megjelent az adathalászat.

Szakértők szerint 2006-ban a malware-ek (a számítógépek működésének megzavarására szolgáló hibaprogramok, vírusok) jelentették a legnagyobb problémát. A vírusirtókat gyártó F-Secure nevű finn internetes cég szerint az újév kezdetén legalább 250 ezer ismert vírussal kell majd számolnunk a világhálóra kapcsolódva.

Míg korábbi években a férgeket részesítették előnyben, idén már trójaiakkal intéztek leggyakrabban támadásokat az internetes bűnözők, melyeket a zero-day hibát tartalmazó vállalati rendszerek és szoftverek ellen vetettek be. A legkedveltebb céltáblák továbbra is a Microsoft-alkalmazások (Explorer és Word) maradtak.

A mobilos malware-ekről is több hír szólt 2006-ban, de maguk a támadások nem voltak olyan gyakoriak, ellentétben a spamekkel amelyek várhatóan jövőre sem hagynak nyugatot nekünk, mivel továbbra is ez a legkevesebb kockázattal járó és egyben óriási haszonnal kecsegtető internetes bűnözési forma.

A hatóságok más országokban sem igazán tudnak mit kezdeni a helyzettel, például az Egyesült Államokban életbe léptetett anti-spam törvények sem váltották be igazán a hozzájuk fűzött reményeket, bár egyes felmérések szerint kevesebb kéretlen levélszemét érkezik az USA-ból, míg Kína ezen a vonalon is egyre erősebbé válik.