Nehéz a fogyasztói jogok érvényesítése az interneten foglalt utazásokkal kapcsolatban – hívja fel a figyelmet közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

A szövetség a közlemúltban történt esetről számolt be, amikor az EasyJet légitársasággal Berlinbe induló járatát törölték. Igaz, az átfoglalást felajánlották az utasnak, aki azzal nem akart élni, és kártalanítást követelt. Kérésére a légitársaságtól válasz nem érkezett, annak ellenére, hogy a 261/2004/EK rendelet előírja az ilyenkor megállapítandó kártalanítási összeget.

A szövetség aggasztónak találja a légiutas jogokkal kapcsolatban az egyes társaságok ügykezelési módját, mivel a fogyasztók nem is tudják, mennyire kiszolgáltatottak lehetnek akkor, ha interneten rendelnek egyidejűleg az utazáshoz tartozó repülést és szállást – áll a közleményben.

Az utazás alkotóelemeit, mint a személyszállítást, szállást és egyéb turisztikai szolgáltatást gyakran ugyanazon iroda külön-külön, nem pedig egy utazási csomagban értékesíti, kikerülve így az utazási és az utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. (XII. 23.) kormányrendelet szigorúbb, a fogyasztóknak jelentősebb jogokat biztosító előírásait. Így elmaradhat a segítségnyújtás elháríthatatlan külső körülmény esetén, a tájékoztatási kötelezettség, a programfüzet kötelező tartalmi elemei, az idegenvezető biztosítása külföldi utazás esetén, vagy a fogyasztót megillető jogok, ha az utazási vállalkozó eláll a szerződéstől. A rendelet szerint díjemelés is csak meghatározott esetekben lehetséges.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége tájékoztatni szeretné a fogyasztókat, hogy gyakran az internetes oldalakon megjelenő, az utazással kapcsolatos újabb szolgáltatás egy új weboldalra kalauzol minket, ahol a repülőjegy vásárlásától teljesen függetlenül, külön szerződést kötünk adott esetben, például a szállás foglalásakor. Így a fogyasztó az egyedi szerződéseket egymástól elkülönült fizetéssel köti, amelyek nem esnek a csomagban értékesített szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály hatálya alá, kevesebb jogot biztosítva így a fogyasztónak.