Gyorsított eljárás Németország ellen a Deutsche Telekom miatt

2007.02.27. BruxInfo

A Bizottság az ismételt figyelmeztetések után hivatalos felszólító levelet küld Németországnak, amiért az „jogszabály alóli felmentést” nyújtana a Deutsche Telekomnak a német szélessávú piacon elfoglalt domináns helyzetének ellenére.

Az ügyet gyorsított eljárás keretében intézik, amelynek során Németországnak 15 napon belül kell választ adnia a levélre. A Bizottság a lehető leghamarabb az Európai Bíróság elé kívánja terjeszteni az ügyet.

„Sajnálom, hogy Németország annak ellenére sem vesz tudomást a Bizottság kifogásáról az új hírközlési törvényt illetően, hogy több egyértelmű figyelmeztetést is kapott” – jelentette ki Viviane Reding, az EU hírközlésért felelős biztosa, hozzátéve: a már jelen lévő piaci szereplőknek nyújtott, jogszabályban rögzített szabadság korlátozza a versenyt a gazdaság egy rendkívül fontos ágazatában, és sérti az EU 2002 óta létező hírközlési szabályait.

A mostani jogsértési eljárás a német hírközlési törvény minap hatályba lépett módosítására vonatkozik. Ez felmentené a verseny alól a Deutsche Telekom nagyon nagy sebességű internet-hozzáférési hálózatát (VDSL). E „jogszabály alóli felmentés” a Bizottsággal és a többi tagállam szabályozó hatóságaival folytatott konzultáció nélkül történne, amely azonban – az átláthatóság és a belső piac jobb működése érdekében – kötelező az EU hírközlési szabályai értelmében.

A Bizottság véleménye szerint a német törvény mostani formájában veszélyezteti a Deutsche Telekom jelenlegi konkurenciájának versenyhelyzetét, és megnehezíti az új versenytársak belépését a német piacra. Ezenkívül befolyást gyakorolhat az elektronikus hírközlésért felelős szabályozó hatóságra annak eldöntésében, hogy a Deutsche Telekom versenytársait milyen mértékben engedje hozzáférni az általa jelenleg épített új VDSL-hálózathoz.

  • kapcsolódó anyagok
HÍRKÖZLÉS
EURÓPAI BIZOTTSÁG