A Bizottság az Európai Bíróság elé citálja Spanyolországot, amiért Madrid a testület kérése ellenére sem vonta vissza az Endesa felvásárlása útjában álló (brüsszeli megítélés szerint jogtalan) feltételeket.

Az Európai Bizottság még tavaly szeptemberben kezdeményezett szabálysértési eljárást Spanyolország ellen, amiért az ibériai ország – a testület álláspontja szerint – jogtalanul akadályozza az E.ON német energiacéget az Endesa felvásárlásában, s ezzel megsérti a fúziókról szóló uniós szabályozás 21. cikkét.

A madridi kormány időközben módosította a felvásárlás feltételeit: így részben visszavonta a spanyol energiahatóság által támasztott követelményeket, csökkentette más feltételek hatályát vagy időtartamát, illetve megint másokat egyértelműsített. Emellett bizonyos feltételeket „új követelmények” bevezetésével váltott fel, illetve módosított.

Az EU végrehajtó testülete azonban ezzel sem volt megelégedve, és a spanyol miniszteri döntés által bevezetett új feltételekről is úgy vélekedett, hogy azok nincsenek összhangban a közösségi joggal. Éppen ezért arra kérte Madridot, hogy január 19-ig vonja vissza őket. A spanyol hatóságok azonban nem értesítették a Bizottságot, hogy bármilyen lépést tettek volna az ügyben.

Emiatt a Bizottság február elején kiegészítő figyelmeztetést küldött a spanyol kormánynak. A hivatalos figyelmeztető levélre, valamint a februári kiegészítő figyelmeztetésre küldött válaszukban a spanyol hatóságok nem tájékoztatták a Bizottságot a kifogásolt intézkedések visszavonásáról, mire a testület március elején indokolással ellátott véleményt küldött Spanyolországnak. Ez a jogsértési eljárás második fázisának számít.

A spanyoloknak hét munkanapjuk volt arra, hogy visszavonják az illegálisnak minősített feltételeket. Madrid március 16-án adott választ az indokolással ellátott véleményre, ám nem tájékoztatta a Bizottságot a visszavonásról. Éppen ezért az EU végrehajtó testülete úgy döntött, hogy az Európai Bíróság elé utalja az ügyet.