Megváltoztatta az I. fokon eljáró Békés Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy békéscsabai férfit, P.T.-t rablással vádoltak meg.

A táblabíróság a vádlott bűnösségét 2 rendbeli, társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében is megállapította, egyben az I. fokú ítéletnek a polgári jogi igényre és a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, a magánfelek polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. A vádlott büntetési tételére vonatkozó rendelkezés nem módosult, így P.T. jogerősen 11 év fegyházbüntetést kapott és 10 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától.

A kőműves segédmunkából élő, nőtlen, egy gyermeke után tartásdíjat fizető, többszörösen büntetett előéletű I. rendű vádlott 2000 elején a nagyfai büntetőintézetben ismerkedett meg társával, a korábban alkalmi munkákból élő II. rendű vádlottal. Szabadulásuk után az I. rendű vádlott többször is felkereste biharugrai lakásán a II. rendű vádlottat, s az egyik alkalommal felvette: raboljanak ki egy békéscsabai házat, ahol 20-40 millió forint készpénzre lehet számítani.

Az I. rendű vádlott el is vitte társát Békéscsabára, hogy megmutassa neki a korábban kiszemelt, általa már régebben figyelt házat. Még aznap megbeszélték azt is, milyen eszközöket kell beszerezniük, hogy sikeresen végrehajthassák a betörést. A II. rendű vádlott vállalta, hogy valódi fegyvernek látszó tárgyat és vezeték kötegelő pántot vásárol, az I. rendű vádlott pedig nyugtatóval kezelt kutyatápot fog átdobni a háznál lévő kutyának. Ennek megfelelően a II. rendű vádlott Debrecenben a piacon egy-egy valódi fegyvernek látszó játékpuskát és játék pisztolyt, majd Berettyóújfaluban, egy elektromossági boltban 10 darab pántot vett.
Az I. rendű vádlott 2005. július 8-án hívta fel társát, alkalmasnak vélve a napot a bűncselekmény elkövetésére. Este el is ment a II. rendű vádlottért, majd Békéscsaba felé utazva a Kettős-Körös árterében átöltöztek, így érkeztek a tett helyszínére. A háztól mintegy 500 méterre parkoltak le, és gyalog mentek tovább. Az I. rendű vádlott a kutyatápot átdobta a kerítésen, 5-10 percnyi várakozás után símaszkot és kesztyűket vettek fel, átmásztak a kerítésen, a kutyát bezárták a kennelbe, majd a nyári konyha nyitott ablakán át másztak be a házba. Az I. rendű vádlottnál volt a játék pisztoly, a II. rendű vádlott a játékpuskát vitte magával.

Ezt követően felmentek az emeleti részbe, ahol a II. rendű vádlott el akart állni a bűncselekmény elkövetésétől, de az I. rendű vádlott ezt nem engedte, mondván: már úgyis mindegy, nem fordulhatnak vissza.
Amikor a ház elcsendesedett, a vádlottak lementek a földszintre, berontottak abba a szobába, ahol B. G.-né sértett és lánya, B. Sz. tartózkodott. A vádlottak a valósághű fegyvereket a nőkre fogták, az I. rendű vádlott készpénz átadására szólította fel a háziakat. A hasra fektetett sértettek kezét és lábát a II. rendű vádlott pántokkal összekötötte, majd a játékpuskával sakkban tartotta őket. A sértetteket az I. rendű vádlott faggatta a pénz hollétéről, majd amikor használható információhoz jutott, a ház garázsában parkoló gépkocsiból egy diplomata táskát vett ki, amelyben 1,2 millió forint készpénz volt. A lakóházban talált pénztárcából további 150 ezer forint készpénzt vett el, míg a konyhaszekrény egyik fiókjából legalább 900 eurót és 1000 szlovák koronát emelt ki. Az I. rendű vádlott a lakóházban végzett mintegy másfél órás kutatás eredményeként különféle ékszereket, órákat és mobiltelefonokat – összesen 62 darab tárgyat, 3 millió 744 ezer forintnyi értékben szedett össze.

Ezt követően a vádlottak megerősítették a sértettek kötelékeit, és arra szólították fel őket, hogy egy órán át ne mozduljanak. Amikor a vádlottak elhagyták a házat, visszamentek az autóhoz és elindultak Biharugrára. A Kettős-Körös dobozi hídjánál megálltak, s itt a II. rendű vádlott a bűncselekményhez használt eszközöket a folyóba dobta. A kocsiban elosztották a zsákmányt – a II. rendű vádlott társától 600 ezer forint készpénzt és 225 eurót kapott. Megbeszélték azt is, hogy az eltulajdonított értékeket a II. rendű vádlott elrejti, amíg azokat az I. rendű vádlottnak nem sikerül értékesítenie. A tárgyakat ezt követően a II. rendű vádlott a biharugrai halastavak mellett lévő liget egyik fűzfájának odújában rejtette el.

A sértetteknek – akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléséket szenvedtek – nem sokkal a támadás után sikerült kiszabadulniuk a megkötözésből, hajnal 3 óra után a házban felszerelt riasztóval már jelezni tudták a bűncselekmény elkövetését.

A vádlottak az év október 4-én beszéltek meg találkozót. Ekkor a II. rendű vádlott az értékeket biharugrai lakásához vitte. Az ekkor már a rendőrség látókörébe került elkövetőket a rendőrség még ezen a napon elfogta, s az eltulajdonított értékek közül 57 darabot a biharugrai házban tartott házkutatás során megtaláltak. A vádlottak a sértetteknek összesen 4 millió 376 ezer forint kárt okoztak, s ebből 2 millió 392 ezer forint nem térült meg.

Ezek után két rendbeli, társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2006. december 5-én P.T. (1975 – békéscsabai lakos) I. rendű vádlottat, s ezért őt – mint többszörös visszaesőt – 11 év fegyházbüntetésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügy II. rendű vádlottja, Papp Tibor László (1973 – biharugrai lakos) két rendbeli, társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettéért 5 év 6 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást kapott. Az I. fokú bíróság azt is kimondta, hogy a vádlottak egyetemlegesen kötelesek 2 millió 392 ezer forintot kifizetni az ügy sértettjeinek. Az ítélet a II. rendű vádlott esetében – aki beismerő vallomást tett – jogerőre emelkedett. Az I. rendű vádlott a tett elkövetését mindvégig tagadta, s védőjével együtt felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést.