Eltelt ötven év azóta, hogy hat állam – Franciaország, az akkori NSZK, Belgium, Luxemburg, Hollandia és Olaszország – 1957. március 25-én az olasz fővárosban aláírta a Római Szerződést. Az Európai Gazdasági Közösség létrehozását kimondó dokumentum rögzítette először, hogy az öreg kontinens országainak közös politikát kellene folytatniuk.
Ennyi idő alatt természetes módon születnek sikerek és kudarcok. Ez jellemzi a ma már 27 tagállam alkotta, eredetileg a béke fenntartásának zálogául létrehozott Európai Uniót is.
Az elmúlt ötven évben számos megoldandó feladattal nézett szembe az unió. A nemzetállamok együttműködése kompromisszumokat követelt és követel, mert csak így képzelhető el a továbblépés. Voltak szárnyaló és krízisidőszakok egyaránt, ám összességében hatékony és eredményes együttműködésről van szó, hiszen háborúmentes, gazdaságilag sikeres időszakot élt át a kontinens. Ma megint kihívás előtt áll az Európai Unió.
Eljött a mélyülés ideje
A “mélyülni vagy bővülni” dilemmája az elmúlt ötven évben szinte soha nem került le a napirendről. Ma viszont egyértelműen, az EU tagállamai által is kimondva, a közösségnek befelé kell fordulnia ahhoz, hogy a feltörekvő ázsiai országokkal szemben Európa megőrizhesse versenyképességét.
Az unió történelmének talán legnagyobb vívmánya a közös piac és a közös valuta. Ezek működésének kiteljesítése lehet a sikeres jövő záloga: mindkettő eszközként szolgálhat az ázsiai kihívás leküzdésében, miközben a belső problémákra is gyógyírt hozhat a tagállamok gazdaságának hosszú távú stabilitása révén. Ahhoz azonban, hogy az általuk kínált előnyök a lehető legteljesebb mértékben kiaknázhatóakká váljanak, mélyebb együttműködésre van szükség.
- Az eurónak komoly lehetősége van arra, hogy a világgazdaságban betöltött szerepe erősödjön – véli Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutatási igazgatója. – Köszönhető ez egyrészt a piac nagyságának, másrészt a pénz belső stabilitásának, harmadsorban pedig annak, hogy a globális problémák miatt bizonyos területeken alternatívát jelent a dollárral szemben. Bár energiahordozót mindmáig csak dollárért lehet venni, napjaink jelentős kérdése, hogy az energiapolitikát mire lehet rátelepíteni a fosszilis energiahordozók helyett. Európa ebben a kérdésben pedig nem áll vesztésre – teszi hozzá a kutató.
A nyolcéves euró már eddig is bizonyított: bár kismértékben, de bizonyos tevékenységeket elhódított a dollártól, és jelen van a jegybankok tartalékképzési stratégiájában is. A huszonhét tagállamból viszont mindössze tizenhárom tagja a monetáris uniónak.
Az egységes belső piac kiépítése sem ért a végéhez. Jóllehet a pénz, a tőke, a személyek szabadon áramlanak a tagállamok között, a szolgáltatások liberalizációja késik.
Kompromisszum nélkül most se megy
Számos ország – főképpen a fejlettebbek – ódzkodik attól, hogy a szolgáltatások előtt megnyissa piacát, mert sok helyütt okoz problémát a munkanélküliség, és létezik egy lokális félelem a külső szolgáltatókkal szemben.
Már a 2004-es bővüléskor belépett tíz ország is jelentősen növelte az EU heterogenitását a fejlettséget tekintve, amit Románia és Bulgária belépése tovább fokozott. A legalacsonyabb egy főre jutó GDP már csak a 30 százaléka az EU átlagának, míg azelőtt elérte a 40 százalékot.
A szegénységi szintek közti különbség tehát óriásira nőtt, a szolgáltatások liberalizációja pedig azt eredményezheti, hogy a munkaerő az átlagot meghaladó országok felé igyekszik. Mindez az integráció elmélyítésének gátját jelentheti. A korábban a piacait teljes egészében megnyitó Nagy-Britannia is fontolgatja a mostani bővítés kapcsán, hogy változtat eddigi politikáján.
- Amíg a nemzeti politika és a nemzeti munkavállaló nem a globális világban mozog, a cégek ott tevékenykednek. Vagyis a két vesztessel szemben van egy nyertese a mai jelenségnek: a vállalat. Szerintem olyan változásra lenne szükség, amelyben a cég érdekelt abban, hogy a munkavállaló többet tudjon fogyasztani, és az államháztartás helyzete is javuljon. Tény, ehhez cégcsődökön keresztül vezet az út, azaz egész biztosan lesznek kellemetlen részei a liberalizációnak – teszi hozzá Rácz Margit.
Ugyanakkor hatásos GDP-növelő tényező is lehet. A háborút követően a közösség belső fejlődéséhez a vámunió adott nagy lökést, ma ilyen dinamizálást jelenthet az, ha megnyitják a határokat a szolgáltatások előtt.
Szegény gazdagok
Mindennek ellenére a csatlakozási tárgyalások elindultak Törökországgal, amely nemcsak szegény, hanem nagy ország is: a csatlakozás előre jelzett időpontjára 80 millió lakost prognosztizálnak. Az unió születésnapja kapcsán elhangzott tagállami nyilatkozatokban azonban a bővítés helyett a mélyítés kapott hangsúlyt. Persze valószínű, hogy ha például Svájc akarna csatlakozni, az EU nem állna ellen, és megtalálná a módját a bővítésnek, ám egy újabb szegény ország sem az unió jövőbeli működését, sem a tagállamok jelen helyzetét nem segítené.
Miközben minden egyes résztvevő szembenéz az öregedő társadalom problémájával, az a szolidaritási elv, amely idáig létezett – azaz, hogy a gazdagabb ország befizet a költségvetésbe, hogy a szegényebbek fejlesztési forrásokhoz jussanak -, most két okból is sérült. Jelentősen megnőtt a szegény országok száma az unióban, másrészt a leggazdagabbak szintén problémákkal szembesülnek.
Ma az unió tagállamai szinte kivétel nélkül belső államháztartási reformra kényszerülnek. Azt viszont nehéz megmagyarázni az állampolgároknak, hogy a megszokott állami szolgáltatások a jövőben nem nyújthatók változatlan formában, mert nincs rá forrás, miközben ugyanez az adminisztráció bőkezűen adakozik az EU-költségvetésbe a szegény országok felzárkóztatása érdekében. A probléma már ma is érzékelhető: korábban a rászoruló államok a GDP 4 százalékában jutottak fejlesztési forrásokhoz, Magyarország pedig már csak 3 százalék körül kap, és ha újabb rászorulókkal bővülne az EU, ez tovább csökkenhetne.
Mindeközben az uniót összetartó belső piac és a közös pénz terhekkel is jár. Kérdés, hogy egy szegényebb ország számára támogatás nélkül ez elviselhető-e.
Teljes cikk a Piac és Profit Magazin áprilisi számában…
