Ezen a héten bemutatkozik a portugál elnökség, amely szerdán már az EU-brazil csúcsot vezényli le. A Bizottság az európai elfogatóparanccsal, valamint az európai borágazattal kapcsolatos jelentést tesz közzé, míg az Európai Parlament a jövő heti utolsó plenáris ülésre készül.

Július 1-jétől Portugália vette át az elnöki teendőket Németországtól, amelynek keretében a portugál kormány és az Európai Bizottság tagjai hétfőn és kedden (2007. július 2-3.) Portóban találkoznak, ahol bemutatják féléves programjukat.

Portugália a „déli” témákra szeretne koncentrálni elnöksége alatt, melynek egyik kiemelt területe az Afrikából érkező migráció lesz. Lisszabonra hagyományozta a német elnökség a Reformszerződésről szóló kormányközi konferencia lebonyolítását is, amely júliusban ül majd össze.

A portugál elnökség első jelentős találkozóját Brazíliával tartja szerdán (2007. július 4.). Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök csütörtökön (2007. július 5.)Brüsszelben Jose Manuel Barroso bizottsági elnökkel együtt részt vesz egy a bioüzemanyagokról szóló magas szintű konferencián is.

Csütörtökön (2007. július 5.) kerül sor a Szociális és munkaügyi Tanács ülésére.

Európai Bizottság

Franco Frattini, bel- és igazságügyekért felelős biztos kedden (2007. július 3.)teszi közzé a tagországok, az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eredményeit, míg Marian Fischer-Boel agrárbiztos az európai borágazatról készült stratégiai jelentést mutatja be.

Olli Rehn bővítési biztos kedden (2007. július 3.) Carla del Ponte hágai főügyésszel találkozik, míg Barroso az Afrikai Unió Ghánában tartandó ülésére látogat.

Európai Parlament

Az Európai Parlamentben ezen a héten a jövő heti, a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésre készülnek a képviselők.

Josep Borell az EP volt elnöke egy parlamenti delegációval Szudánban tesz körutat, ahol a darfúri vérengzésekről tájékozódik.

Az EP polgári jogi bizottsága az afrikai migránsokról tart meghallgatást, akik közül sokan a tengerbe vesznek Európába való útjuk során. A bizottság portugál, spanyol, görög, máltai, líbiai és ENSZ tisztviselőket hallgat meg.

Az Európai Néppárt szerdától péntekig (2007. július 4-6.) tartja pártkongresszusát Máltán, melynek fő témája szintén a migráció lesz, s amelyen részt vesznek Joe Borg, Franco Frattini és Jacques Barrot biztosok is.