Az Európai Bizottság a szeptember 20-án,csütörtökön az európai műholdas rádiónavigációs programok (EGNOS és GALILEO) továbbvitelének biztosítására vonatkozó közleményt, valamint a programok finanszírozásáról szóló módosított rendeletjavaslatot fogadott el. Az említett javaslatban szerepel, hogy a projekt folytatásának biztosítása érdekében a közösségi költségvetés kizárólagosan és teljes mértékben fedezné a Galileo kiépítési szakaszának költségeit.

A Bizottság alelnöke, Jacques Barrot kijelentette: „továbbra is meggyőződésem, hogy Európának szüksége van a Galileora. A mai napon minden olyan információt rendelkezésre bocsátottam, amelyek lehetővé teszik majd az Európai Parlament és a miniszterek számára, hogy a programról és annak finanszírozásáról még az év vége előtt minden szükséges döntést meghozzanak.”

A Galileo kiépítése és üzemeltetése tárgyában megkötendő koncessziós szerződés tárgyalásainak sikertelensége, majd ezt követően a program tervezetének megkérdőjelezése elengedhetetlenné tette az európai műholdas rádiónavigációs programok finanszírozásáról szóló eredeti bizottsági rendeletjavaslat módosítását. A javasolt rendelet szerint a Galileo kiépítési szakaszának költségei teljes mértékben és kizárólag a közösségi költségvetésre hárulnak. A fentiek alapján az EGNOS és a Galileo finanszírozásához szükséges költségvetési források összegét a 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra 3,4 milliárd EUR összegben határozták meg. A javaslat céljai között a programok közirányításának javítása is helyet kapott.

A Bizottság közleménye – amelyhez egy részletes munkadokumentum is kapcsolódik – válaszol a Tanács és az Európai Parlament által feltett kérdésekre. Bemutatja a Galileo és az Egnos program főbb elemeit, kitérve többek között az infrastrukturális kiadásokra, a programok megvalósításához és irányításához kapcsolódó kockázatokra, a várt előnyökre és bevételekre, az európai GNSS programok finanszírozására, valamint a közszféra által történő irányítására.

A GALILEO Európa függetlensége szempontjából elsőrendű fontossággal bíró és ígéretes alkalmazási lehetőségekben gazdag stratégiai program. A Galileo és az Egnos programot olyan alapvető beruházásnak kell tekinteni, amelynek köszönhetően Európa a jövőben helyet kaphat, és jelentős részt foglalhat el a műholdas rádiónavigáció piacán.

Ezért a Bizottság felhívja a tagállamokat és a Parlamentet, hogy támogassák javaslatait mind politikai és pénzügyi vonatkozásban, mind a program irányításához kapcsolódó kérdések tekintetében, annak biztosítása érdekében, hogy a projekt a piac igényeivel összeegyeztethető határidőn belül megvalósulhasson.