Szocialista törvénymódosítás a bíróságokkal kapcsolatban

2007.11.20. MTI

A kistelepülések átsorolásával, a bíróságok napjának törvénybe foglalásával és a bírák jubileumi jutalmával kapcsolatban nyújtott be törvénymódosítást Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, több képviselőtársával együtt. A politikus hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette az előterjesztést.

Szeretnénk, ha a bíróságok szolgáltatóbarátok, állampolgár- és emberbarátok lennének - közölte a kormánypárti politikus az általa, valamint Kovács Tibor, Molnár Albert és Koscsó Lajos (mindegyikük MSZP) által benyújtott törvényjavaslatról.

Bárándy Gergely a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény módosításáról azt mondta, a kistelepülésekről érkezett olyan megkeresés az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz és az Országgyűléshez, hogy egyes településeket a könnyebb megközelítés érdekében más helyi bíróságokhoz soroljanak át.

A parlament internetes honlapján olvasható előterjesztés szerint a Vas megyei Egyházashollós a Szombathelyi Városi Bíróság illetékességi területéről a Körmendi Városi Bírósághoz kerülne át, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Girincs, Kesznyéten, Kiscsécs és Köröm a Miskolci Városi Bíróság illetékességi területéről a Tiszaújvárosi Városi Bírósághoz kerül.

Bárándy Gergely elmondta: az új törvényjavaslatban meghatározzák a bíróságok napját. Július 15-e az igazságügyi alkalmazottaknak munkaszüneti nap lenne - fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus azt mondta, az Alkotmánybíróság határozatában kifogásolta a bírák jubileumi jutalmával kapcsolatos szabályozást. Hozzátette: a kétharmados támogatást igénylő szabályozás úgy tisztázza a kérdést, hogy egyetlen olyan bíró sincs, aki rosszul járna vele.

Az előterjesztés tartalmazza, hogy a munkáltató a jubileumi szolgálati időt köteles újból megállapítani 2008. április 1-ig.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
JOGALKOTÁS