Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az Országos Választási Bizottság (OVB) patikaliberalizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat hétfői ülésén. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP, illetve Kálmán László nyelvész ezzel kapcsolatos, ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseiben is megkezdődhet az aláírásgyűjtés.

A testület hétfőn, az MTI-nek megküldött kommünikéje szerint az Ab elutasította az OVB július 18-ai határozata ellen benyújtott nyolc kifogást. Az OVB ekkor hitelesítette a Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?

Az Ab ugyancsak elutasította az OVB aznapi másik határozata ellen benyújtott tizennégy kifogást. Az OVB ebben hitelesítette a Kálmán László nyelvész által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?

Az Ab indokolásában kiemelte: sem a népszavazási törvény, sem a választási eljárásról szóló törvény nem rendelkezik arról az esetről, ha az újabb népszavazási kezdeményezést az előző hitelesítése előtt nyújtották be. Az Ab kizárólag csak azt vizsgálhatja, hogy a konkrét kérdés megfelel-e az alkotmányi és törvényi feltételeknek – szögezték le.

Az Ab szerint “a kérdés valódi tartalma egyértelműen az, hogy a vény nélküli gyógyszereket gyógyszertárakon kívül is lehessen árusítani. Az, hogy erre a hatályos szabályozás alapján is van lehetőség, a lényegi tartalmat nem érinti”.

Több kifogás szerint a kérdés hitelesítését azért kellett volna az OVB-nek megtagadnia, mert az aláírásgyűjtő ívet elektronikus levél formájában nyújtották be. Az Ab ezzel összefüggésben rámutatott, hogy jogszabály nem zárja ki a népszavazás aláírásgyűjtő íve hitelesítésének elektronikus levél formájában való benyújtását.

Mások azt kifogásolták, hogy az aláírásgyűjtő ív hitelesítés céljából történő benyújtására az előző kezdeményezés határidejének lejárta napján, 16.00 perckor került sor. Ezzel kapcsolatosan az Ab leszögezte: figyelemmel arra, hogy az indítványok benyújtásakor a megelőzés elvének alkalmazására nem került sor, nincs jelentősége annak a kérdésnek, hogy az ugyanazon napon, megközelítően ugyanazon időben benyújtott két népszavazási kezdeményezés közül melyiket nyújtották be előbb.

Az Ab ugyancsak elutasította az OVB egyik szeptember 12-ei egyik határozata ellen benyújtott két kifogást. Az OVB ebben hitelesítette a V. I. magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát. Az íven szereplő kérdés: Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?