A Bizottság szerint dübörög az új lisszaboni program

2007.12.12. BruxInfo

Kifejezetten kedvező mérleget vont az Európai Bizottság kedden a 2005-ben új életre lehelt lisszaboni versenyképességi program első két évéről. Brüsszel ezért nem lát okot új iránymutatások kezdeményezésére, a hangsúlyt pedig a végrehajtásra helyezné.

Nagyon kedvező mérleget vont az Európai Bizottság a két évvel ezelőtt átszabott lisszaboni stratégia működéséről. „Most már elmondhatjuk, hogy Lisszabon működik és sínen van” – fogalmazott a második stratégiai jelentést bemutatva José Manuel Barroso bizottsági elnök, aki hozzátette, hogy Európa a ’80-as évek óta nem volt ennyire eredményes munkahelyek létrehozásában, mint az utóbbi két évben. Két év alatt 6 és fél millió új munkahely létesült, az EU-tagállamok államháztartási hiánya pedig a 2005-ös 2,5 százalékról idén átlagosan 1 százalékra csökkent. Barroso szerint ezek történelmi eredmények, és az EU 2009 végéig további 5 millió munkahelyet hozhat létre.

Günter Verheugen alelnök, iparpolitikáért felelős biztos az Európai Unió versenyképessége az elmúlt két évben javult és a termelékenység növekedése első alkalommal esett esett egybe a foglalkoztatási helyzet javulásával. „Nyerő stratégiával rendelkezünk, amin nem kell változtatni” – jelentette ki a biztos.

Az Európai Bizottság elnöke szerint ugyanakkor nincs ok a babérokon ülni, hiszen bizonyos területeken – mint amilyen az egy életen át tartó tanulás – nem elégséges az előrehaladás és a tagállamok teljesítményében is jelentős eltérések mutatkoznak.

A Bizottság a stratégia következő hároméves, 2008-2010 közötti időszakára 10 kiemelt célt irányoz elő a négy prioritási területen (kkv-k számára kedvező környezet, innováció ösztönzése, befektetések számára vonzó körülmények kialakítása és energiapolitika). A javasolt célok között szerepel egy „kisvállalkozási törvény” jövő évi elfogadása a kkv-k növekedési potenciáljának felszabadítására, az adminisztratív terhek 2012-ig 25 százalékkal való csökkentése felé való előrelépés, egy megújított szociális agenda kezdeményezése 2008 közepén, egy közös bevándorlási politika kezdeményezése 2008 folyamán, egy valódi európai kutatási térség létrehozása stb.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI BIZOTTSÁG