Versenykorlátozó megállapodást kötött egymással a budapesti Bajcsy Zsilinszky utcai kórház rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési eljárás elnyerése érdekében a Kortex Mérnöki Iroda Kft. valamint az Olympus Hungária Kft. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Emiatt a Kortex Kft. 77 millió forint bírság megfizetésére köteles. Mivel az Olympus Kft. elsőként adott információkat a megállapodásról és végig együttműködött a GVH-val, mentesült a büntetés alól.

Budapest Főváros Önkormányzata 2003-ban döntött arról, hogy címzett támogatásból felújítja a Bajcsy Zsilinszky Kórházat. A beruházás két részből állt, az épület kivitelezéséből, valamint az első készlet beszerzéséből. Utóbbi esetben az önkormányzat három ütemből álló, nyílt közbeszerzési eljárást írt ki meghatározott gyógyászati eszközök beszerzésére. A pályázók mindhárom ütemben csak minden tételre vonatkozó egységes ajánlattal indulhattak. A tender mindhárom ütemét az egészségügyi beruházásokkal foglalkozó Kortex Kft. nyerte és alvállalkozóként mindhárom ütemben bevonta az orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó Olympus Kft.-t.

A GVH 2006 júniusában indított vizsgálatot az ügyben, ennek során előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a két vállalkozásnál. Az így beszerzett bizonyítékokból kiderült, hogy a Kortex és az Olympus 2005 szeptember 19-én olyan megállapodást kötött, melynek értelmében a Kortex vállalta, hogy endoszkópiai termékeket kizárólag az Olympus Kft-től vásárol. Cserébe az Olympus arra kötelezte magát, hogy ilyen termékeket csak a Kortex részére szállít. A megállapodás a GVH szerint alkalmas volt a piaci verseny korlátozására. A pályázati kiírásban szereplőkhöz hasonló termékek vannak ugyan a piacon, ám azok kisebb-nagyobb mértékben eltérnek a kiírásban szereplő műszaki paraméterektől. Ellenben az Olympus termékek minden tekintetben megfeleltek a pályázati feltételeknek. Mivel a pályázatban nem szerepel kitétel arra vonatkozólag, hogy el lehet térni a követelményektől, így bármelyik pályázónak csak akkor lehetett reménye a sikerre, ha az Olympus Kft-vel együtt indul a tenderen. Elvileg az Olympus műszereit más országokból is be lehetne szerezni, ám a piaci szereplők tapasztalatai szerint a Magyarországról érkező igényeket automatikusan a nálunk kizárólagos forgalmazóként tevékenykedő Olympus Kft-hez irányítják. Így a pályázat esetében a megállapodással a Kortex a beszerzési források, az Olympus pedig az értékesítési lehetőségek közötti választást korlátozta.

A jogsértés miatt a Kortex Kft-nek 77 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie. Az Olympus Kft-re a versenyhatóság a kartellek feltárását segítő engedékenységi politikája alapján nem szabott ki bírságot. A társaság ugyanis elsőként szolgáltatott olyan bizonyítékokat, amelyek alapján a vizsgálat megindítható volt és az eljárás során teljes körűen együttműködött a GVH-val.

A versenykorlátozó megállapodásban részt vevő vállalkozások számára a GVH által alkalmazott engedékenységi politika lehetőséget nyújt a büntetés részleges vagy akár teljes elengedésére. E politika lényege, hogy a versenyhatóság a titkos megállapodás azon résztvevőit, amelyek hajlandóak részvételüket megszüntetni és a kartell létezéséről és működéséről a GVH számára információval szolgálni, a bírság teljes vagy részleges elengedésével jutalmazza. A bírság elengedésével a GVH nem méltányosságot vagy kegyelmet gyakorol. Az engedékenységi politika nem egyéb, mint eszköz a kartell megállapodásokra jellemző hallgatás megtörésére azáltal, hogy a résztvevőket érdekeltté teszi a hatósággal történő együttműködésben. A GVH célja a jogsértések minél szélesebb körű feltárása és az elkövetők szigorú megbüntetése. Az engedékenységi politika is ezt a célt szolgálja azzal, hogy a kartellekre jellemző belső feszültségeket tudatosan használja ki: bizalmatlanságot gerjeszt a kartelltagok között.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-81/2006.