Még mindig sok légitársaság vezeti félre az utasokat

2008.05. 9. BruxInfo

„Súlyos és tartós problémák” állnak fenn a fogyasztóvédelem terén a légiközlekedési ágazat egészében – közölte Meglena Kuneva, fogyasztóvédelmi biztos annak a repülőjegyeket árusító holnapok félrevezető reklámjait, tisztességtelen eljárásait és ajánlatait vizsgáló félidei bizottsági jelentésnek a kapcsán, melyet csütörtökön tettek közzé.

Az EU 15 nemzeti hatósága, valamint Norvégia vett részt a vizsgálatban, amely a repülőjegyeket árusító honlapok félrevezető reklámjai és tisztességtelen eljárásai ellen irányult, s amelynek kapcsán az elmúlt hét hónap során 386 ellenőrzés közül 137 esetben kellett jogérvényesítési intézkedést foganatosítani az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértése miatt a repülőtársaságokkal szemben. A jelentés azt is hozzáteszi azonban, hogy az érintett weblapok felét azóta kijavították a cégek.

„Elfogadhatatlan, hogy az elektronikus úton repülőjegyet foglaló fogyasztók közül minden harmadikat megkárosítják, vagy félrevezetik és összezavarják” – jelentette ki Meglena Kuneva, a fogyasztóvédelemért felelős biztos. A jelentés megállapítja, hogy súlyos és tartós problémák állnak fenn a jegyértékesítés terén a légiközlekedési ágazat egészében.

„Szándékaim szerint a tagállamokkal együtt mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a vizsgálatot jövő év május 1-jéig lezárjuk. Remélem, hogy mostanra a szolgáltatók számára is érzékelhetővé vált a Bizottság elszántsága, hogy intézkedéseket tegyen a fogyasztók érdekében, amennyiben ez szükséges. Az ágazat szereplői felé megfogalmazott üzenetem világos: cselekedj most, vagy mi fogunk lépni! Hiteles bizonyítékokat szeretnék látni arra vonatkozóan, hogy a légiközlekedési ágazatban jövő év május 1-ig valóban megszüntetik ezeket az értékesítési és reklámozási technikákat, különben nem marad más választásunk, mint beavatkozni” – tette hozzá Kuneva.

  • kapcsolódó anyagok
FOGYASZTÓVÉDELEM
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ