A Nyomozóiroda ezzel a bemutatókörúttal igyekszik lebeszélni az ifjoncokat arról, hogy minduntalan megkíséreljék feltörni a kormányzati szervereket. Az FBI reményei szerint ha sikerül a gyerekekbe és a főiskolásokba némi etikai és morális többletet csöpögtetni, akkor kevesebb támadás éri majd a kormányzati szervereket. Azt, hogy valamit tenni kell, azt az a felmérés is alátámasztja, melyet ötvenezer iskolás megkérdezésével végeztetett el az ITAA. Az adatok szerint a tanulók negyvennyolc százaléka nem tekinti bűncselekménynek a szerverekre történő illegális behatolást. A Nyomozóiroda tevékenységét megnehezíti, hogy minden egyes betörési kísérletnél felmerül a terroristák és az ellenséges érzületű államok tevékenységének gyanúja. Az utazó kiállítás témába vágó szemináriumokat tart tanároknak, és az oktatási intézményekben is különböző szemléltető eszközöket és felvilágosító füzeteket osztanak szét. A programhoz külön weblapot is készítenek, ahol képregényes formában magyarázzák el a srácoknak, hogy nem szép dolog szervert feltörni. A programban együttműködik az Igazságügyi Minisztérium és a ITAA is.