Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jóri András ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak.

Sólyom László a jelöltjét ősszel fogja személyesen is bemutatni a pártok frakcióvezetőinek.

A jelölést megelőzően az elnöki hivatal konzultált adatvédelemmel és információszabadsággal foglalkozó civil szervezetekkel.

Az államfőnek azért kellett újabb jelöltet állítania, mert az adatvédelmi biztosi pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg.

A köztársasági elnöknek a törvény szerint a sikertelen választás után harminc napja van, hogy új jelöltet állítson.

Sólyom László köztársasági elnök egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.

Jóri András életrajza

Jóri András 1972-ben született Szegeden.

1997-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, jogi szakvizsgáját 2000-ben tette le.

Folyamatban van doktori eljárása a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudomány Karán, 2004-ben szerezte meg a PhD abszolutóriumot a jogi informatikai doktori programban. Az ELTÉ-n 1999-ben rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítést szerzett.

A jelölt 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi jog, informatikai jog, gazdasági és társasági jog. Korábban, 1997-2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott, adatvédelmi szakértőként.

2000 óta tagja az Internetszolgáltatók Tanácsa jogi tanácsadó testületének, ahol főként a domain nevek választhatóságával kapcsolatos kérdésekben döntött.

2006 óta az Infomediátor iroda regisztrációs döntnöke.

Jóri András 2004 óta szerkeszti az Infokommunikáció és Jog című kiadványt, a www.jogiforum.hu/adatvedelem portált és 2007 óta a www.dataprotection.eu jogösszehasonlító portált is.

2006 óta előadója a PTE ÁJK infokommunikációs szakjogász képzésének, több, adatvédelemmel és adatbiztonsággal foglalkozó konferencia programbizottságának is elnöke volt.

2005-ben jelent meg adatvédelmi kézikönyve, emellett több adatvédelemmel, tartalomszabályozással és elektronikus információszabadsággal összefüggő könyvfejezetet, cikket is jegyez.

Jóri András 2000-ben Phare-ösztöndíjjal volt Nagy-Britanniában, és tanulmányt írt az Igazságügyi Minisztériumnak a brit adatvédelmi jogról és a hitelinformációs rendszerek nagy-britanniai szabályozásáról.

2004-ben Eötvös-ösztöndíjas volt az Universität Wien-en, ahol a német nyelvű jogirodalmat kutatta a 2005-ben kiadott adatvédelmi kézikönyv elméleti-történeti fejezetének elkészítéséhez.

Interjú dr. Jóri Andrással…