Még a héten dönt az ügyészség a MIÉP-alelnök ügyében

2001.08.13. Népszava

Várhatóan a héten dönt a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal arról, hogy elrendeli-e a nyomozást MIÉP alelnökének a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának eladásáról tett kijelentései nyomán érkezett feljelentések ügyében.

A napokban jár le a határideje annak a feljelentéskiegészítésnek, amit a Fővárosi Főügyészség Központi Nyomozó Hivatala rendelt el a MIÉP alelnökének közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján elhangzottak ügyében. Mint ismert, nyolc zsidószervezet és több magánszemély tett feljelentést ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt. Bognár László többek között azt mondta, hogy "az FTC-t megszerezte az a mohó, gátlástalan üzletcsoport, amelynek semmi köze sincs a magyarsághoz". Később a Nap Tv Kereszttűz című adásában azt nyilatkozta: az a baja a Ferencváros futballszakosztályának a 80 százalékát megvásároló Várszegi Gáborral, hogy zsidó származású.

Jogi szakértők elmondták: Bognár ellen aligha indul meg az eljárás, mert a Btk. és az alkotmány között ellentmondás van. Ha viszont be lehetne bizonyítani azt, hogy a képviselő sajtótájékoztatója hatással volt a néhány nappal később játszott FTC-Újpest mérkőzés előtt és közben történt antiszemita megnyilvánulásokra -ami kevésbé valószínű -, akkor megkezdődhetne az ügyészségi nyomozás a MIÉP alelnöke ellen.

Közben újabb fejleményei is vannak az ügynek: magánszemélyek polgári peres eljárást indítanak a MIÉP és annak vezetői ellen antiszemita megnyilvánulásaik miatt. A feljelentők célja, hogy jogi eszközökkel sikerüljön biztosítaniuk a zsidó kisebbség becsülethez, jó hírnévhez és az emberi méltósághoz való jogát. Az ügyön dolgozó ügyvédi iroda vezetője, Bogdán Tibor elmondta, hogy mivel a MIÉP jogi személy, perelhető. Nem látják akadályát annak, hogy a bírósági ítélet a pártot is kötelezze a jogsértések beszüntetésére, azaz a nyílt és burkolt antiszemita megnyilvánulásoktól való tartózkodásra, és ne csak annak vezetőit.