Augusztustól a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség rendszeresen ellenőrzi Szolnokon a lakókörnyezetben üzemelő zenés szórakozóhelyeket, hogy megfékezzék a nyílt utcán ittasan hangoskodókat, randalírozókat – írta hétfői számában az Új Néplap.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap tájékoztatása szerint a november végéig tartó akció lakossági panaszok miatt indult. Sikerességét a vendéglátó egységek üzemeltetői is segítik saját környezetükben, erről szerződést írtak alá a települési önkormányzattal. A megállapodásban foglaltak be nem tartását a polgármesteri hivatal az üzlet bezárásával is büntetheti.

Ugyancsak az éjszakában leittasodók számát igyekszik csökkenteni az a helyi rendelet, miszerint este 10 órától nem lehet szeszes italt vásárolni a folyamatosan nyitva tartó boltokban. Ez 24 elárusító helyet érint, köztük tíz benzinkútnál lévő shopot, kisebb-nagyobb boltot valamint egy hipermarketet. Az erről szól tájékoztató táblákat már kifüggesztették az üzletekben, a polgármesteri hivatal pedig a fogyasztóvédelem munkatársainak bevonásával próbavásárlásokkal ellenőrzi a jogszabály betartását – olvasható az Új Néplapban.