Hétfőn kezdődött meg a frankfurti tartományi bíróságon Jürgen Emig, német sportújságíró pere. A Hessen tartományi köszolgálati rádió és televízió (Hessische Rundfunk/HR) egykori vezető munkatársát vesztegetéssel és csalással vádolják.

A nyugat – majd össznémet közszolgálati rádiózás és televíziózás egyik legismertebb alakja, Jürgen Emig tegnap ünnepelte 63. születésnapját. A négy évtizedes sportújságírói múltra visszatekintő zsurnalisztát először 2005 nyarán vették őrizetbe Németországban vesztegetés és csalás gyanújával. A Hessen tartományi közszolgálati rádió és televízió sportosztályának éléről azután távolították el Emiget, hogy kiderült, a 2000 és 2004 között az általa vezetett műsorokban bujtatott reklámot folytatott.

A három éve húzódó jogi huzavona új fejezetéhez érkezett hétfőn: a frankfurti tartományi bíróságon megkezdődött a számos világversenyről, olimpiáról tudósító legendás zsurnaliszta legújabb pere. Emiget konkrétan 615 ezer eurónyi (kb.145 millió forint) illegális vagyonszerzéssel vádolják. Az államügyészség szerint a HR sportosztályának vezetőjeként kenőpénzt fogadott el rendezvényszervezőktől. A bíróság most azt is nagyító alá veszi, hogy az Emig feleségének tulajdonában lévő marketinges vállalkozásnak milyen szerepe volt a korrupciós botrányban.

A német köztévéből a közelmúltban már eltávolítottak egy ismert műsorvezetőnőt, mert látványos fogyását egy élelmiszerkiegészítőket gyártó cég szponzorálta. A vállalkozást „véletlenül” többször is megnevezte a televízió-képernyőn a karcsúvá lett hölgy, aki később beismerte, hogy több tízezer eurót kapott a bujtatott reklámért cserébe.