El kell felejteniük az írásbeliséget, a hagyományos postázást 2011 júliusától a pereskedő vállalkozásoknak: a cégnyilvántartásban szereplő gazdasági társaságoknak addigra ugyanis rendelkezniük kell az elektronikus kommunikáció alapját jelentő kézbesítési tárhellyel – írta az elektronikus tértivevényről szóló törvény tervezetét ismertetve a pénteki Világgazdaság.

A napokban elkészült dokumentum szerint a feladótól és a címzettől független kézbesítési szolgáltatás a ma is létező központi kormányzati portál rendszerére épül. Mivel a bírósági, hatósági iratok szabályos kézbesítésének átvétele vagy át nem vétele fontos, sokszor az ügy egészét befolyásoló joghatással jár, így az e-tértivevény a gyors és biztonságos elektronikus ügyintézés nélkülözhetetlen feltétele – olvasható a cikkben.

A tervezet szerint a postás szerepét betöltő kézbesítési szolgáltató elektronikus tárhellyel biztosítja a hozzáférést a feladó és a címzett számára, garantálja az üzenetek titkosságát, az iratok sértetlenségét, valamint azt, hogy a küldeményt csak a címzett ismerheti meg. A kézbesítés elsősorban a bíróság, más hatóság és a felek között zajlik majd – írta a Világgazdaság.