Az igazságügyi tárca egy olyan átfogó törvényjavaslat-csomagot nyújtott be az Országgyűléshez, amely racionalizálni kívánja a TEÁOR számok használatát, illetve megoldást nyújt azok módosításakor. A törvényjavaslat egyik fő célja az, hogy a TEÁOR számok megváltozásakor vállalkozói oldalon ne keletkezzen felesleges teher, míg állami oldalon a lehető legegyszerűbb, leghatékonyabb rendszer kerüljön kialakításra.

E javaslatcsomag – amelynek jelenleg általános vitája zajlik és elfogadására várhatóan december elején kerül sor  elvi jelleggel mondja ki, hogy a még nem módosított tevékenységi körök esetében a tevékenységi kör változását a vállalkozó – költség- és illetékmentesen – a 2009. évben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg az állami adóhatóság által biztosított elektronikus nyomtatványon jelentse be az állami adóhatósághoz, tehát nincs szükség a Cégbíróságnál történő módosításra.

Így hatályon kívül kerül a cégeket érintő bejelentési határidő 2008. december 31-ére történő meghosszabbítását elrendelő miniszteri rendelet, nem lesz kötelező tehát, hogy a TEÁOR változásból adódó bejelentéseket ez év végéig teljesítsék a cégbíróságoknál.

A törvényjavaslat szerinti megoldással nem keletkezik újabb adminisztratív teher a vállalkozások részére, másrészt elkerülhető az, hogy az okmányirodák a TEÁOR szám cseréjekor esetről esetre felülvizsgáljanak érvényes hatósági engedélyeket. Így tehát a TEÁOR számok cseréje nem érinti a már megszerzett jogosítványokat, azok a vállalkozások, amelyeket a TEÁOR számok módosulása folytán joghátrány ért, a törvény hatálybalépését követő 90 napon belül illetékmentesen kezdeményezhetik a hatósági intézkedést megelőző állapot helyreállítását.

A törvényjavaslat elvi jelleggel mondja ki, hogy nincs helye szankció (bírság) alkalmazásának, ha a vállalkozás nem tett eleget a TEÁOR-számok átforgatásával kapcsolatos változás-bejelentési kötelezettségének 2008. január 1. napja és a törvény hatálybalépésének napja közötti időszakban.

Amennyiben ebben az időszakban szankciót elrendelő határozat született volna, azt a cégbíróság, illetve adóhatóság megsemmisíti. A befizetett mulasztási bírság összegét az adóhatóság visszatéríti.