Előzetes normakontrollt kér az államfőtől az NJA

2008.12. 3. Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

A köztársasági elnökhöz fordult tegnap a Nemzeti Jogvédő Alapítvány a tüntetésen való sípolást és tojásdobálást kriminalizáló, a parlament által a közelmúltban elfogadott törvénymódosítás kapcsán.

A jogvédők azt kérték Sólyom Lászlótól, küldje meg az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra a sokak által csak „lex tojásként" aposztrofált jogszabályt, mivel az álláspontjuk szerint számos ponton alkotmánysértő, továbbá szükségtelenül és
aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot és a gyülekezési jogot.

Úgy vélik: az alaptörvénnyel ellentétes a jogszabály azon része, amely erőszakos magatartásnak minősíti a testi sérülés okozására alkalmatlan támadást, például, ha tojással vagy tortával dobnak meg valakit – ez - az NJA véleménye szerint - aktuálpolitikai célú megerőszakolása a büntetőjognak. Kiemelik: a véleménynyilvánítás bevett, bár kétségtelenül markáns formájáról van szó, amelyet Nyugat-Európa és Észak-Amerika fejlett demokráciáiban is alkalmaznak, a társadalomra nem, vagy csak csekély mértékben veszélyes és nem nyilvánítható köztörvényes bűncselekménnyé. A nemzeti jogvédők alkotmányosan aggályosnak tartják a központi szabálysértési nyilvántartás bevezetését, és szerintük nem világos, hogy például a nemzetbiztonsági szolgálatok milyen célból és milyen jogcímen kaphatnának adatokat. A levél rámutat: a nyilvános tárgyaláshoz való jogot korlátozza alkotmányellenes módon a törvénynek az a része, amely szerint a bíró eltávolíthatja a tárgyalóteremből azokat, akik „állapotuk vagy megjelenésük folytán a tárgyalás méltóságát sértik", hiszen így külső jegyek alapján, előítéletesen rekeszthetnek ki embereket a bíróságról anélkül, hogy bármi rosszat tettek volna. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány diszkriminatívnak tartja, hogy szervezetüket és a Civil Jogász Bizottságot – a liberális jogvédő csoportokkal ellentétben – nem vonták be a törvény előkészítésébe.

A nemzeti jogvédőkhöz hasonlóan nemrégiben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is az államfőhöz fordult a törvénymódosítás miatt előzetes normakontrollt kérve.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
ALAPJOGOK
ÁLLAMFŐ
GYÜLEKEZÉSI JOG
NJA