OGY - Hátrányosan módosított szerződések felmondása

2009.02.17. MTI

A pénzügyi intézmények által egyoldalúan, az ügyfél számára hátrányosan módosított szerződések ingyenes felmondását teszi lehetővé az a törvényjavaslat, amit ma kezd tárgyalni az Országgyűlés.

A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló javaslat célja, hogy korlátozza a pénzügyi intézmények egyoldalú, az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítását.

Az előterjesztés indoklása szerint az ügyfelet a kedvezőtlen változásról, a hirdetményben történő közzététel mellett, közvetlen módon is értesíteni kell. Az ügyfél 60 napon belül - a módosítás hatálybalépését megelőzően - ingyenesen felmondhatja szerződését.

Az Országgyűlés megtárgyalja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot, illetve az egyes agrártárgyú törvények módosítását.

  • kapcsolódó anyagok
PÉNZÜGYI JOG
POLGÁRI JOG
ORSZÁGHÁZ