Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keddi ülésén úgy határozott, hogy nem kezdeményez fegyelmi eljárást Horváth Györggyel, a Veszprém Megyei Bíróság elnökével szemben – tájékoztatott Ujkéry Csaba, az OIT szóvivője.

Emlékeztetett arra, hogy az OIT egy február eleji ülésén Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vetette fel, hogy a testület foglalkozzon a Veszprém Megyei Bíróság elnökének a Magyar Hírlapban tett nyilatkozatával. Az OIT a március 3-ai ülésén úgy határozott, hogy megvárja a Horváth György által saját maga ellen kezdeményezett etikai eljárás végét, és utána dönt az ügyben – emlékeztetett a szóvivő.

 
Horváth György az újságban február elején arról fejtette ki a véleményét, hogy nem tartja helyénvalónak, ha a miniszterelnök arra hívja fel az állami szerveket – cégeket és hivatalokat -, hogy ne fizessenek elő az ellenzéki Magyar Hírlapra. Ezt a kormányfői felhívást a sajtószabadság elleni támadásnak minősítette.


Horváth György kedden este arról tájékoztatott, hogy a Magyar Bírói Egyesület Országos Etikai Tanácsa elmarasztalta a magatartását, mert úgymond “átlépett egy határt” a vélemény-nyilvánításban, azaz politikai területre “tévelyedett”. A bírák pedig politikai természetű kérdésekben nem foglalhatnak állást, nem nyilváníthatnak véleményt – foglalta össze az etikai tanács határozatának lényegét az elmarasztalt elnök. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a tanács nem egy személyről, hanem mindig egyfajta magatartásról, véleményről hoz határozatot. Az etikai döntést a Bírák Lapjában teszik közzé – tette hozzá Horváth György.


A megyei bírósági elnök ugyanakkor változatlanul fenntartja azt, hogy nem politikai, hanem alkotmányossági kérdésben mondott véleményt, szerinte ugyanis a szólásszabadság elsőrendű alkotmányos jog. Az nem politikai, hanem egyértelműen alkotmányossági kérdéskör – fogalmazott Horváth György, mondván, hogy a bírónak a politizálástól való tartózkodása nem jelentheti azt sem, hogy általános értékek iránti elkötelezettségét ne fejezhetné ki. Ez ugyanis “szuverén ügyük” – vélekedett.


Horváth György elmondta: elmarasztalta az etikai tanács azért a megnyilatkozásáért is – amellyel “politikai területre tévedt” -, hogy szerinte “Gyurcsány Ferenc a KISZ-ben szocializálódott”. A Veszprém Megyei Bíróság elnöke erről azt mondta: “vagy igaz az állítás, vagy nem, szerintem ez a döntő”.