Megegyezés született a fogyasztóvédők és az E.ON között, így a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szünetelteti az áramszolgáltató ellen indított pert – közölték az érintettek kedden.

A FEOSZ februárban indított pert az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. ellen, arra hivatkozva: a szolgáltatók nem teljesítették kötbérfizetési kötelezettségüket, a fogyasztókat nem tájékoztatták megfelelően, és nem az üzletszabályzatnak megfelelően jártak el a januári áramkimaradás elhárítása során.

Miután az E.ON április elsején közölte, hogy méltányossági alapon utólagos engedményt nyújt az elosztói díjból azoknak az ügyfeleinek, akik hosszabb ideig maradtak áram nélkül a január 27. és február 2. között bekövetkezett üzemzavarok miatt Vas, Zala és Somogy megye egyes részein, a FEOSZ szünetelteti a pert az áramszolgáltató ellen.

A díjkedvezmény 18 órát meghaladó ellátás-kimaradás esetén 10 ezer forint, 24 óránál hosszabb idő esetén 15 ezer, 36 órát meghaladó kimaradás esetén pedig 20 ezer forint.

Az E.ON április végéig banki átutalással vagy postai utalvány formájában juttatja el a kedvezményt a fogyasztókhoz – olvasható a közleményben. A FEOSZ arra kéri azokat a fogyasztókat: ha nem kapják meg az őket megillető összeget április végéig, ezt jelezzék a szövetségnek.

A szövetség és az E.ON megállapodott abban is, hogy a jövőben rendszeresen egyeztet fogyasztóvédelmi kérdésekben.

A Nyugat-Dunántúlon januárban a havazás miatt fák dőltek ki, villanyvezetékek és a tartóoszlopok rongálódtak meg. Az üzemzavar a legsúlyosabban Zala és Vas megyét sújtotta, de Veszprém és Somogy megyei körzeteket is érintett: 155 településen részben vagy teljesen megszűnt az áramszolgáltatás, ez mintegy 52 ezer fogyasztónál okozott problémákat. A szakembereknek több mint három nap elteltével sikerült helyreállítaniuk a szolgáltatást.