A közúti fuvarozók versenyképességét javító rendeletmódosításokról döntött a kormány szerdai ülésén – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kormányülést követő tájékoztatón.

A kormányszóvivő elmondta, hogy Magyarország az uniós csatlakozási szerződésben 2009. április 30-ig kapott átmeneti mentességet az úgynevezett “áruszállítási kabotázsra”, ami azt jelentette, hogy a mentesség ideje alatt tilos volt külföldi hatósági jelzésű gépkocsival Magyarországon belüli szállítást végezni.

A kormány szerdai ülésén döntött az uniós szabályok átültetéséről, amelynek értelmében meghatározott feltételek mellett a tagországok fuvarozói is végezhetnek Magyarország területén kabotázs tevékenységet, ezzel is fokozva a tagállamok árufuvarozói közötti versenyt – mondta Budai Bernadett.

A kormányszóvivő kiemelte, hogy az új szabályok lehetőséget teremtenek a hazai fuvarozóknak a külföldi megjelenésre, ezzel is enyhítve a válság hatására visszaeső belföldi keresletet. Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a jövőben a magyar fuvarozók az unió más tagországában is folytathatnak “belföldi” fuvarozási tevékenységet, így például végezhetnek szállítást Németországban például Hamburg és Aachen között.

Kiemelte, hogy a módosítás emellett az adminisztrációs előírásokat is csökkenti: a jövőben csak a kötelezően használandó okmányok, vagyis a fuvarlevél és a menetlevél adattartalma lesz szabályozott.

Budai Bernadett kitért arra is, hogy a fuvarozók esetében komoly problémát jelent, hogy az elvégzett munkájuk után csak jóval később – adott esetben akár 90 nap múlva – kapják meg tevékenységük ellenértékét, ezért a kormány döntött arról, hogy kötelező szabályként maximum harminc napban határozzák meg a szolgáltatás ellenértékének kifizetési határidejét.

A kormányszóvivő szerint a módosítás így hozzájárulhat a fizetési fegyelem erősödéséhez, ezzel is enyhítve a fuvarozók fizetési gondjait.