Az Alkotmánybíróságon (Ab) a határidő lejártáig négyen támadták meg azt az országgyűlési határozatot, amelyben a parlament elrendelte a Seres Mária által a képviselői költségtérítésről kezdeményezett népszavazást – mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke hétfőn.

A határozatot április 17-én tették közzé a Magyar Közlönyben, attól számítva nyolc napon belül lehetett benyújtani kifogást az Alkotmánybíróságnak: ez határidő hétfőn délután lejárt.

A határidő végéig négyen támadták meg a határozatot, tőlük az Alkotmánybíróság most jognyilatkozatot kér majd, hogy hozzájárulnak-e nevük közzétételéhez – közölte az Ab sajtófőnöke.

Sereg András elmondta még, az Ab a beadványokat soron kívüli eljárásban tárgyalja majd, döntés május-június fordulóján várható.

Április közepén az országgyűlési képviselők 360 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, három tartózkodással rendelték el a Seres Mária magánszemély által kezdeményezett népszavazást.

A népszavazásra feltett kérdés: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”