Sajnálatosnak nevezte a határon túli magyarokkal szemben észlelhető kisebbségellenes intézkedéseket Szabó Vilmos, a Külügyminisztérium államtitkára, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) kulturális és oktatási albizottság keddi ülésén kiemelten szólt a szlovákiai államnyelvtörvényről.

Szabó Vilmos azt mondta, főként a szlovákiai magyarokkal szemben tapasztalható az utóbbi néhány évben a kisebbségellenes fellépés. Véleménye szerint a kisebbségek nyelvhasználati jogának akadályozása és ellehetetlenítése figyelhető meg Szlovákiában, de – mint mondta -, Ukrajnában is.

Az albizottság ötödik ülésén a szlovákiai államnyelvtörvény módosításáról szólva az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az “több veszélyt rejt magában”, például az anyanyelv használata és az anyanyelven tanulás vonatkozásában. Reményei szerint az április 18-án első olvasatban változtatás nélkül elfogadott tervezeten még módosítanak, hogy megfeleljen az európai normáknak. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nemzeti stratégiai érdeke és törekvése a jószomszédi viszony Szlovákiával is. Ebben nagyon fontosnak tartja a parlamenti szintet.

Ha a pozsonyi parlament véglegesen megszavazza a szigorított államnyelvtörvényt, augusztus elsején lép hatályba, és megsértéséért akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható lesz.

A szigorított államnyelvtörvény előírásai szerint például a kisebbségi nyelvek használatát azokban a szociális és egészségügyi intézményekben engedélyezik majd, amelyek olyan településen működnek, ahol a kisebbségi lakosok aránya eléri a 20 százalékot. Egy másik rendelkezése szerint az emlékműveken, emléktáblákon a szöveget először szlovákul kell feltüntetni, és a más nyelvű szöveg betűmérete nem lehet nagyobb, mint az államnyelven írotté. Ezt a szabályt a különféle közfeliratoknál, reklámoknál, egyéb közléseknél is be kell majd tartani.