Komárom-Esztergom megye bíróságai eredményes évet zártak, mert az érkezett ügyeknél többet fejeztek be és csökkentették a hátralékot – mondta el szerdán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese Komáromban, a megyei összbírói értekezlet után tartott sajtótájékoztatóján.

A megyében a két éven túli polgári és gazdasági peres ügyek száma öt százalék alatti, a másodfokra került esetekben ez az arány két százalék a polgári területen, fél százalék a büntető ügyszakban – tette hozzá Fazekas Sándor.

Az OIT elnökhelyettese ismertette, hogy tavaly 1.600.000 ügy érkezett a bíróságokra, ez 8 százalékos növekedést jelentett. Komárom-Esztergom megyében ennél fél százalékkal több volt az emelkedés.

A cégregisztrációval kapcsolatos ügyek száma országosan 36 százalékkal emelkedett, ez 410.000 ügyet jelentett, Komárom-Esztergom megyében 43 százalékkal több ilyen ügy érkezett a cégbíróságra.

Az összbírói értekezleten mutatták be a megyei bíróság kiadványát, amely Komárom és Esztergom megye ítélkezési szerveinek történetét dolgozta fel levéltári adatok alapján, illetve személyes életutak bemutatásával. A könyv kétszáz oldalon, keménykötésű kivitelben jelent meg.

Csorba Zsolt, elnökhelyettes a megyei bíróság nemrégiben elkészült honlapját mutatta be. Az internetes felületen minden, a bírósági ügymenethez szükséges nyomtatvány, illetve eljárási útmutató megtalálható.