A földrajzi jelzések rendszere az Unióban széles körű támogatást élvez, és komoly igény van arra, hogy ezek a megjelölések a harmadik országokban is nagyobb védelemben részesüljenek. A Bizottság éppen ezért úgy döntött, hogy részlegesen felülvizsgálja a földrajzi megjelölésekkel kapcsolatos szabályozást – az erről szóló döntést várhatóan május végén ismerteti a testület.

Az agrártermékek minőségével kapcsolatos uniós politika részleges felülvizsgálatát javasolhatja a Bizottság abban a közleményében, melyet az Agence Europe értesülései szerint várhatóan május 27-én fogad majd el a testület. A Bizottság így várhatóan javaslatot tesz arra, hogy iránymutatásokat dolgozzanak ki a mezőgazdasági termékek minőségtanúsítási rendszerei számára, emellett a testület „előkészíti a talajt” olyan jogszabályi javaslatok számára, melyek középpontjában a földrajzi megjelölések, a hagyományos különleges termékek (TSG) és a forgalmazási előírások állnak majd. (Ez utóbbiak sorába tartozhatnak azok a megjelölések is, melyek arról tájékoztatnák a vevőket, ha egy adott áru bizonyos módon készült el vagy ha különleges jellemzőkkel bír.)

Földrajzi megjelölést általában olyan mezőgazdasági termékek kapnak, melyek jellemzői (és ezáltal hírneve) egy bizonyos földrajzi területhez kapcsolódnak. A rendszer a borokat, a szeszes italokat és az egyéb agrártermékeket külön kezeli, és alapvetően két „eszközzel”, az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (PDO) és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (PGI) operál. Az oltalom alatt álló eredetmegjelölés garantálja, hogy egy bizonyos terméket egy bizonyos földrajzi területen, egy elismert és rögzített eljárás szerint termesztenek, dolgoznak fel, és állítanak elő. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzés esetén a termelési folyamat legalább egy része, a termesztés, a feldolgozás vagy az előállítás egy bizonyos területhez kötődik, vagy egy különleges hírnévvel rendelkező termékről van szó. (A fent említett hagyományos különleges termék elnevezés nem földrajzi eredetre utal, hanem egy termék hagyományos összetételére vagy egy hagyományos előállítási és/vagy feldolgozási eljárásra vonatkozik.)